Havasréti József Szerb Antal kétsíkú életéről

– Az államszocializmusban negatív klisék tapadtak Szerb Antal nevéhez: lektűrírónak, tudománytalannak tartották. Most azonban a nemzetközi piacon is keresett szerző. A Márai-boom után Nyugat-Európában és Amerikában a Szerb-regények is sikert aratnak.

– A legtöbben ma is a regényei és a novellái miatt értékelik, de nekem Szerb, az irodalomtörténész és esszéíró mindig érdekesebb volt. Az elméletei, eszmefuttatásai sokkal eredetibbek, mint szépirodalmi alkotásai. A Pendragon legenda vagy az Utas és holdvilág érdekes, szórakoztató, de a korszakból Kosztolányi, Móricz vagy éppen Márai igencsak jelentősebb szerzők. Egy barátjának írt levelében Szerb meg is említi, hogy első regényét, A Pendragon legendát kizárólag pénzkeresés végett írta. Lehet, hogy ez csak póz volt a részéről, hiszen ahhoz képest e misztikus detektívregény túl jól sikerült. Az irodalomtörténetet viszont halálosan komolyan vette.

– A Magyar irodalomtörténet (MIT) megírására az Erdélyi Helikon írt ki pályázatot 1930-ban. Célja hangsúlyozottan a magyar irodalom népszerűsítése volt. Szerb neve akkor még ismeretlenül csengett. Munka közben írta barátjának: „Eléggé szórakoztató, remélem, nagy visszhangja lesz.” A megjelenés után pedig így ironizált: „Irodalomtörténetem elképesztő siker... Az erkölcsi siker még nagyobb: abszolúte megsemmisítő kritikákat kaptam..., az egyetemi tanárok elővigyázatra intik tanítványaikat felforgató hatásom ellen.” Azóta sem kapkodtak el több példányban irodalomtörténeti művet. Mi volt a siker titka?

– A sikerhez valószínűleg az Erdély-nosztalgia is hozzájárult. Ez azonban nem kérdőjelezi meg Szerb kivételes teljesítményét. A Magyar irodalomtörténetet nagyon rövid idő alatt írta meg, miközben A Pendragon legendán is dolgozott. És nemcsak elképesztő munkatempója volt, de teljesen egyéni fogalmazásmódja, metaforikus, szarkasztikus stílusa. Olyan könnyedén kezelte az elméleteket, hogy ha őt olvassuk, szórakoztatónak tűnik a tudomány.

– A siker ellenére meg is kapta érte minden korszakban a lesújtó kritikát. Rögtön a megjelenéskor a konzervatív irodalmi körök a szokatlanul modern nyelvhasználata miatt támadták, valamint azért, mert gúnyosan mert írni a nemzeti kultúra nagyságairól, és lenézte a népi irodalmat.

– Szerb valóban nem hitt a „népi őstehetségekben”, az igazi irodalmat a polgárság vagy legalábbis a középosztály kultúrájához kapcsolta. A népieskedő irodalmat elutasította, kipellengérezte.

– A nyilas időkben a származása miatt támadták. Állították: Szerb azért ilyen tiszteletlen a nemzeti kultúrával, mert zsidó. A szélsőjobboldali Palló Imre interpellációja nyomán a könyvet be is tiltották. A kommunizmus pedig szellemtörténésznek nyilvánította, aki irracionalista elméletek hatása alatt állt, és irodalomtörténetéből kicenzúrázták a sztálinista irodalompolitikán ironizáló részeket. Most hogy tekint a MIT-re az irodalomtudomány?

– Az a probléma az irodalomtörténész Szerb Antallal, hogy ha valakinek megszakad a befogadástörténete, akkor már nehéz visszahozni az élő kultúrába. Szerb jobb irodalomtörténész volt, mint író, de ez már soha nem fog kiderülni, mert ez a sajátos szellemtörténeti hagyomány megszakadt. Ugyanakkor Szerb modernségét mutatja, hogy eszmefuttatásai közt már megjelenik a médiatörténeti és tudásszociológiai szempont. A húszas, harmincas években járunk, ekkor zajlik a médiatörténeti forradalom. A rögzített zene, a hangosfilm, a rádiózás óriási szenzáció. Ennek hatása olyan volt, mint manapság a Web 2. Szerb korán észrevette és hangsúlyozta, hogy kultúránkat mennyire meghatározzák a különféle médiumok. Másik nagyon korszerű kérdésfeltevése: hogy az irodalmi művet mennyire határozza meg az a társadalmi környezet, amelyben születik.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Székely Ilona, 168ora.hu, 2015. július 11.