A Búcsú Éhestől nem mélyen elgondolkodtató, de nagyon szerethető kötet, amely egy fiktív alföldi város életén keresztül mutatja be a nagyon is valódi alföldi létet, ahol a folyamatos változások nem feltétlenül jelentenek fejlődést, és a pletykákon keresztül utólag kiszínezett élet rengeteg komikus és groteszk helyzetet szül.

Toroczkay András 1981-ben született Budapesten, 2007 óta publikál aktívan verseket, kritikákat, interjúkat és novellákat, 2010-es első verseskötete, a Napfényvesztés után idén márciusban jelent meg a Búcsú Éhestől című első novelláskötete, mely 10 év írásait öleli föl, novelláskötet létére már-már egy regény fejezeteinek megfelelő koherenciával.

Aki valaha élt vidéki köz(ös)ségben, annak Toroczkay András kötete lehetőséget ad újra átélni, aki nem, annak pedig tökéletesen bemutatja a vidéki kisvárosok tipikus figuráit. Többek közt az alkoholista iskolaigazgatót, aki egyébként egy helyi középkorú férfiakból verbuválódott zenekar tagja, az őrült sátánistát, a folyton elváló jegyszedőnőt, aki majdnem pornós lesz és persze az úszómester Évát, „Évát, a Kleopátra-hajú Évát, Évát!, a kegyetlen szép Évát, Évát!, a bikinis, feszes combú, tökéletes Évát, a formás Évát, az édes húsút. Évát!”

A három oldalról temetőkkel határolt Kotordpatán bizony zajlik az élet, a valaha volt nagyáruházban és a Weltraum mozi helyén váltogatják egymást az egyre-másra csődbe menő üzletek. Mindenkiről mindent megtudhatunk Éhes, az elbeszélő által – mert jól írja a fülszöveg, nehéz felismernünk, ki is Éhes Miklós, aki minden egyes novellában valahogy másképpen jelenik meg, de szinte mindig külső szemlélő, szellem, aki mindenhol ott van, minden pletykát ismer és örömmel el is mesél. „ – Tudod kivel találkoztam az előbb? [...] – Na – kérdeztem. – Kivel? – Kocsonya Mihállyal. Emlékszel Kocsonya Misire? Meséltem már róla. Egyszer meg akart ölni. Ő ilyen volt, a legjobb barátját is folyton gyilkolta.”

Toroczkay egyszerűen ír, nem használ túlbonyolított hasonlatokat, nem mesét mesél, hanem a valódi életet, ami olykor furcsább dolgokat szül, mint amire számítanánk. A poros alföldi várost nem rázzák meg különösebben érdekes események, valahogy minden önmagát ismétli, de az ott élő épp eléggé érdekes sztorikat tud kerekíteni ahhoz, hogy számot tarthasson hallgatói érdeklődésére. Éhes történetei azt az érzést keltik, hogy folyamatosan pletykákat hallunk, azok pedig, lássuk be, a vidéki lét alapjai, hiszen nélkülük ez a folyamatosan önmagába forduló élet egészen unalmassá válhatna. Annyira pletyka-hatású az összes történet, hogy nem igazán hihetjük el, Kiscsücsök valóban túszul ejtette a strandolókat, vagy a verekedni vágyó Miklós tényleg kilométereken át üldözte Rambó kocsiját.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kozma Eszter, Felonline.hu, 2015. július 23.