A Margó Irodalmi Fesztiválon 2011-ben költőket és zenészeket hoztak össze a szervezők egy Rájátszás címen futó eseményhez. 2015-ben a Magvető kiadónál jelenik meg a második kiadvány: a könyv és a CD-lemez ugyanis elválaszthatatlanok egymástól. Hogyan működik együtt ennyi öntörvényű alkotó? A zene vagy a vers a fontosabb? Mit szól Grecsó Krisztián ahhoz, ha megcsonkítják a versét?

Tizennyolc éves lány ácsorog kissé zavarban, a Képzőre felvételizik, rakja a combját, Háy János festékes ujjal írja a nadrágjára: “Bazmeg, de jó festőnek leni”, a második n már nem fér ki a sortra, de mindegy is, szerencsét hoz neki, felveszik. Mások egy zacskó nátrium-benzoátot dedikáltatnak az öröklét végett. A Rájátszás egy rendhagyó együttműködés, amiben költők és zenészek dolgoznak együtt, oldják fel a határokat, és még közben jól is érzik magukat. A Rájátszásban nem csak a rocksztároknak jár vastaps, a költők is hősökké válnak.

Ezt már a 30y énekes-dalszerzője, Beck Zoltán mondja, aki a produkció kezdetétől alaptag az írók és zenészek közös munkájából születő kortárs irodalmi produkcióban. „Nekünk, zenészeknek evidens létezési módunk, a napi közlekedésünk része az, hogy közösen hozunk létre valamit. Számunkra az alkotás folyamata nem egy szobába zárt egyszemélyes történet, az íróknál viszont az egyedül alkotás a természetes. Ilyen értelemben az íróknak sokkal jobban át kell lépniük a saját rutinjaikat, nekünk, zenészeknek sokkal kevésbé, mi ugyanazt csináljuk, ugyanazzal a pofátlansággal szórunk ki sorokat, strukturálunk át mindent, mint ahogy a saját szövegünkkel bánunk egy dal kapcsán.”

Az írók az igazi hősök

Szerinte éppen ezért az íróknak volt sokkal nehezebb a Rájátszás indulásakor, ők tanultak sokkal többet. „A Rájátszásban az írók a mi igazi hőseink” – teszi hozzá Beck, aki az alkotói folyamat során valóban teszteli az írók tűréshatárát. Az október közepén megjelenő második Rájátszás-albumon szereplő Pont oda című dal tökéletes példa erre: Egyedi Péterrel (Óriás) kezdték egy éjszaka csonkolni Grecsó Krisztián 45 soros versét, mire felkelt a Nap, nagyjából 6 sor maradt érintetlen, egy nagyon fontos dallá változott az egész Rájátszás-közösség számára. „A Pont oda egy nagyon hosszú versszöveg volt, és mikor az Egyedi Petivel leültünk, éreztük, hogy ebben a versben egy dal lakik. De az lehetetlennek tűnt, hogy egy ilyen hosszú dalszöveg hangozzon el. Megpróbáltuk azokat a sorokat eldobálni a versből, amelyeket szerintünk elbeszélünk azzal, ahogyan elénekeljük, és amilyen zenét írunk hozzá. De Grecsó nem szomorkodott egyáltalán, mert nem azt mondtuk neki, hogy nézd, kinyírtuk a versedet, hanem hogy milyen jó dalt írtunk a nagyszerű szövegedre.”

Grecsó Krisztián pedig tényleg nem vette zokon a változtatásokat. „A Pont oda egy nagy, központozás nélküli, ömlő szöveg, amelynek van ugyan egy ritmusa, de valóban nem alkalmas prozódiának. Beck Zoli és Egyedi Peti megihletődött tőle, és csináltak belőle egy dalt, amelynek tulajdonképpen minden sorát én írtam, csak ők egy puzzle-ként kezdték el kezelni, összeválogatták a szókapcsolatokat, ahogy a ritmus szerette. De akár film alá, akár színháznak dolgozol, ezt meg kell szokni, egy kukta vagy, alapanyagokat szolgáltatsz, amelyből létrejöhet a végtermék. Ez a dal nem hazudtolja meg a verset, ugyanabban a szellemiségben született.”

Beck ezt az idézőjeles tiszteletlenséget így magyarázza: „Jobban szeretjük a verseket, mint amennyire tiszteljük a versszöveg érintetlenségét. A Rájátszásban nem megzenésített verseket csinálunk, hanem dalokat, amelyek talált szövegeiként tekintünk a versekre. Levesszük őket a papírról, onnantól kezdve a szövegek nincsenek a papír fogságában, szabadon alakíthatóakká válnak, dalként mondják el azt, amit mondani akarnak.”

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2015. okt. 20.