Félelem és unalom Krusovszky Dénes A fiúk országa című kötetében

„Egyébként minden a helyén. Nem is volt az egész olyan veszélyes,
mint amilyennek látszott.  Végül is mindennapos történet.
Mindennapos történet.”

(Csengey Dénes: Mélyrepülés)

Az elmúlt évtizedek magyar popkultúrájának erőteljes hangjai közül kettő egészen biztosan ott bujkál Krusovszky Dénes novelláinak sorai között. Az egyik a félelemről (Pál Utcai Fiúk: Félek), a másik az unalomról (Quimby: Unom) szól. Leskovics Gábor hosszasan sorolja a félelem tárgyait, legvégül önmagát nevezve meg, míg Kiss Tibor ugyanígy tesz: a dal utolsó sora: „unom e dalt s benne magamat is”.

A félelem és az unalom. Ott vannak egy (de az is lehet, hogy egynél több) nemzedék problémameglátásai, leírásai között, mint egy görög tragikomédia beszédes nevű főhősei. Leginkább nőneműek. Kedvem van a fiúk országában nőként elképzelni őket, legyen a nevük: a félelemé Fóbia, az unalomé Ania. Úgy járkálnak át meg át a novellák sorai között, ahogy a legnagyobbak szövegeiben a közelmúltban, amiket a halál ellen és az unalommal szemben írtak szerzőik. Senki meg nem nevezi őket, az alább olvashatókat én olvastam bele.

Az írásokban megjelenő félelmeknek egy a gyökere. Fóbia kisasszonyt minden esetben az elmúlás, a végesség, a nyom nélkül való eltűnés fenyegetése ébreszti fel, hogy aztán mindennek ő adjon erőt, mozgást, és az ezekből fakadó tapasztalást. A nyitónovella már címében is elhelyezi az olvasót ebben a nem éppen kényelmes székben, ahonnan az elmúlással szembeni küzdelem jól, élesen látható. És mivel a szerző a többi érzékszervünkre is hatóan ír, mert a félelem mindenre hat, nem csak látható, de szagolható, hallható, bőrön érezhető. Mégsem lesz ilyen értelemben öncélúvá a test összetörésének ábrázolása, hiszen a megsemmisülés folyamatos, ami a testnek végső katasztrófa azt a belső (lélek) és a külső (közösségek) már régóta átélik. Fóbia kisasszony kitartóan látogatja a szereplőket, újra és újra hozza a híreket a Nagy Ellenségről, így a találkozás drámaisága nem a pillanatban van, hanem abban, hogy egy folyamat minden egyes darabja pars pro toto megjeleníti a végpont nagyságát.

Így hal meg a kötetnyitó novella címszereplője (Mielőtt apámat kettéfűrészelték), így bomlik ki a kötet címadó novellájának tragikus története és tulajdonképpen a kötet egyik legdrámaibb szövegének (Új vadak) is ilyen a szerkezete: a főhős Gyóni – narráció által aprólékosan ecsetelt – egyéni és szerelmi problémái és az azokkal való törődés, vagy nem törődés közben családi tragédia zajlik, melyben passzív, elszenvedő szereplők vannak. (Parabolisztikus novella, tanítani lehet rajta a jó novella ismertetőjegyeit.)

Fóbia kisasszony nem csak a szereplők személyes ismerőse, hanem mindannyiunké. Az ember legfélelmetesebb ellensége leginkább önmaga, a kötet összes szereplője jó példa a tehetetlen-lehetetlen emberre. A megismerhetetlen, sokszor a megismerésben is félelmet keltő, tragikus sorsú én, aki persze mind mi vagyunk, mi is vagyunk. Ha a könyv is olvas engem, mert a könyv is olvas engem, akkor a kötet tükör: ilyen vagy te (én), ilyen gyáva, lehetetlen, tehetetlen. Az érdem Krusovszkyé, hogy a szinte lehetetlen történetekbe is képes belerángatni az olvasót (kevesen vannak, akiknek kettéfűrészelték az apját, és olyanok se sokan, akik jártak New Yorkban 6 napon át konferenciázni).

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nagygéci Kovács József, Bárkaonline.hu, 2015. dec. 4.