 A negyvenes generáció harcai – Szabó T. Anna a valódi szabadságról (168 Óra)
(kiadvány: Törésteszt)
Nemrég jelent meg Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, műfordító első novelláskötete, a Törésteszt. A könyvet szinte azonnal elkapkodták. A szerző Kolozsvárott született, kamasz volt, mikor 1988-ban családjával áttelepültek Magyarországra. A szombathelyi gimnáziumban ismerkedett meg későbbi férjével, a szintén erdélyi származású Dragomán Györggyel. A Törésteszt a férfi és nő közötti hatalmi harcokról szól, s arról is, miért olyan küzdelmes a mai negyvenes generáció élete.
– Nagy öröm ez nekem. A versesköteteket nem kapkodják el, de azért azokból is volt, amit újranyomtak. Aztán 2015-ben megjelent egy kisregényem, a Senki madara, s bár kétszer is kiadták, még mindig kapható, mert sokan inkább kölcsönkérik. Kevesen tudnak két-háromezer forintot kifizetni egy kicsi könyvért. Az olvasó szívesebben ad ki pénzt nagyregényre, mert úgy gondolja, kap is valamit a pénzéért. – A költők tehát örökös hátrányt szenvednek? – Igen, pedig nagy verset írni nehezebb, mint regényt. A versnél rengeteget kell sűríteni, csiszolni. Nekem is van olyan versem, amit évekig írtam. A regény előnye, hogy mindenki megérti a történetét, míg egy nehezebb kortárs verstől a prózafogyasztók megrettenek. Én kezdettől fogva írok verseket és novellákat is. Számomra mindkét műfaj alapvetően játék: a szerző kiléphet saját énjéből, más szerepekbe bújhat, más hangokon szólalhat meg. – Korábban nagy port kavart Vadász Géza A legfőbb tudomány című verseskötete, amely egy kéjenc öregúr erotikus költeményeit tartalmazta. A szakmában sejtették, hogy Vadász Géza az ön írói álneve? – Azt hiszem, többen is tudták, de azért megtévesztésből a kitalált költőről fényképet is közöltünk a könyvben. A fotón látható nagy bajszú ember valójában a férjemnek, Dragomán Györgynek egyik 19. századi rokona. A játékhoz tartozott, hogy azután a Holmiban – már a saját nevemen – lehúzó kritikát írtam Vadász irritáló nőfaló rigmusairól. Egyébként kitaláltam egy költőnőt is egy „klasszika-filozófia szakos szupermodellt”, aki Párizsból küldte irományait a honi szerkesztőségeknek. Igazából mi másoltuk rá Gyurival a párizsi postabélyegzőt a borítékokra, és a verses küldeményeket bedobtuk az irodalmi folyóiratok levelesládáiba. Izgalmas kaland kreált figuráknak irodalmi nyelvet találni. De a játékon túl is azt gondolom: az írásban nem lehet egyneműnek lenni. A szerzőnek egyaránt bele kell élnie magát a férfi és női szerepekbe. – Ezek szerint nincs külön női irodalom? – Szerintem a női irodalomnak legfeljebb tematikus értelme van. – Úgy érti, hogy mondjuk szülésről csak nő tud hitelesen írni? – Ez akkoriban volt igaz, amikor a szülőszobákból az apákat kizárták. Amióta a férfiak is ott lehetnek a szülésnél, miért ne írhatnának róla– Ugyanakkor a két nem között még mindig vannak szociálisan öröklött kulturális különbségek, noha a mai modern társadalomban ezek is egyre inkább elmosódnak. Például fátylat senki nem visel már nálunk a hétköznapokban, de a ruhadarab mégis kifejezi azt a kulturális kényszert, hogy a nőnek nem illik leplezetlenül megmutatnia magát. Egy férfi írhat nyíltan erotikus verseket, de ha egy nő ír ilyet, sokan megbotránkoznak. És nem csak ebben köti a nőt a szerepe. Egy kritikus annak idején meglátogatta Szabó Magdát az otthonában, majd lejegyezte azt is, mekkora rendetlenség volt nála. Férfi írónál ez biztosan nem szúrt volna szemet. Elvárás, hogy egy nő legyen aranyos és simulékony: veszélyes, ha kemény önérvényesítő ereje van. Nemrég egy költőkollégámtól hallottam: meglepi, ha egy nő írásban kitárulkozik. A nőnek alárendelnie, rejtenie kellene magát. Ezért a női irodalom fontos tematikája, hogy miként lehet a kisebbrendűségi érzését, a szégyent, rejtőzködést az irodalom eszközeivel feloldani. – Novelláskötetéről úgy nyilatkozott: leginkább a férfiak és nők közötti hatalmi harcok érdekelték. Miért? [...] Megjelent a 168 Óra 2017/2. számában. 2017-01-17 19:38:55
|
 |
|
