Az önéletírás mindig kockázatos vállalkozás. Önéletrajzi ihletettségű regényt írni, ha lehet így fogalmazni, talán még rizikósabb. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy szinte lehetetlen meghúzni a határvonalat a szépirodalmi és az önéletrajzi szövegtípus között, mégis merőben más olvasói elvárásokkal közelítünk feléjük.

Illegális területre lépni

Az önéletírás meghatározása, Helikon 2002/3, 277–290.)

Kun Árpád Megint hazavárunk című regényével büszkén vállalja az illegalitásban rejlő, megsokszorozódott kockázatot. Előző regényéhez, a Boldog Északhoz hasonlóan ezúttal is egy „valóságosan is létező” személyről mintázta műve főhősét, ez a személy pedig történetesen nem más, mint Kun Árpád. Nem véletlen ez a kacskaringós megfogalmazás: az illegalitásba vonulás egyik kockázata, hogy az olvasó összekeverheti a szerzői tulajdonnevet az elbeszélői névvel.  Valószínűleg éppen ez az oka annak, hogy a szerző a regényhez csatolt megjegyzésében, és más megnyilatkozásaiban rendre elhatárolja magát a szöveg elbeszélőjétől, a „fiktív Kun Árpádtól”. (Rostás Eni, A fiktív Kun Árpád kicsit bamba, kicsit félkegyelmű, Könyves blog, letöltés: 2016. 01. 25.)

Megérkezés északra: két regény

Az önéletrajzi elemekből (is) építkező regényekben Paul de Man szerint a fikció és valóság közötti különbség nem vagy/vagy-szerű szembenállást, hanem eldönthetetlenséget jelent. A szerzői és az elbeszélői név azonosságának megtörése azonban alkalmat ad arra, hogy – legalább ideiglenesen – kiléphessünk az eldönthetetlenségből. (Paul de Man, Az önéletrajz mint arcrongálás, Pompeii, 1997/2-3, 95.)

A Boldog Észak egy Norvégiába települő afrikai férfi, Aimé Billion életéről szól, akinek alakját a szerző egyik munkatársáról mintázta. Regényének epilógusában fel is hívta rá a figyelmet, hogy Aimé Billion létező személy (ugyanakkor azt is kikotyogta, hogy részben az epilógus is fikció). Ugyanebben az epilógusban jelentette be, hogy következő regényének témáját saját életéből meríti: arról fog szólni, hogy családjával hogyan kerültek Norvégiába (ahol a szöveg szerint Aimé Billionnal találkoztak). Kun Árpád egy interjúban azt is elárulta, hogy némileg módosította eredeti tervét, mert a történet elbeszélésével csak a Norvégiába érkezésig jutott el, a későbbi események megírását pedig egy következő regényre szánja. (Ficsor Benedek, „Apaként kitöltöm a saját körvonalaimat”, MNO, letöltés: 2016. 01. 25.)

A Boldog Észak és a Megint hazavárunk regényvilága között számos találkozási pont fedezhető fel.  Mind Aimé Billion, mind a regénybeli Kun Árpád megfordul Franciaországban, hogy aztán e kitérő után végül Norvégiában találjanak új otthont. A többféle kontextusban is felbukkanó norvég útikönyvek szintén közös motívumot jelentenek. Aimé Billion papírról már kívülről ismeri egész Európát, még mielőtt a kontinensre lépne. A regénybeli Kun Árpád pedig épp egy ilyen könyvet kinyitva világosodik meg arról, hogy norvég szakon tanult feleségével hol találhatnának biztos megélhetésre. (Kun, Megint hazavárunk…, 221–222.) A legfontosabb közös motívumot azonban egy hajóút megismétlődése jelenti: mind Aimé, mind a család komppal érkezik meg Norvégiába. Útjuk során mind a két regény hősei találkoznak egy nyaralásukból visszatérő fogyatékkal élők csoportjával, akiket ápolók kísérnek haza. (Uo., 308.) A két regény sokrétű kapcsolatát figyelembe véve nagyon is elképzelhető, hogy a szerző által tervezett következő mű még tovább tágítja majd a szövegek közös utalásrendszerét.

Egymásba csúszó szövegrétegek

A Megint hazavárunk szerkezete két szövegrétegből épül fel. Az első réteg a norvégiai utazás történetét meséli el. Az elbeszélő már meglett, negyvenegy éves emberként kel útra Norvégiába, 2006. szeptember 15-én, egész pontosan 11 óra 47 perc 15 másodperckor. (40.) Az időpont említése különleges jelentőséget kap: mintha az elbeszélő egész addigi élete egyetlen pillanatba sűrűsödne. Az sem lehet mellékes, hogy ez a sűrített időélmény Marcel Proust alakját juttatja az elbeszélő eszébe, hiszen Az eltűnt idő nyomában kiemelt helyen áll a regényszöveg irodalmi utalásrendszerében. (40, 205, 210.) Proust műve azért ennyire fontos előzmény, mert az egyedi időélmények és a visszaemlékezésekből kibomló narratív struktúrák mellett az önéletrajziság összetett problematikáját is implikálja. Paul de Man idézett művében éppen Proust regénye kapcsán tér ki a fikció és önéletrajz közötti eldönthetetlenség kellemetlen problémájára.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: B. Kiss Mátyás, Contextus.hu, 2017. jan. 31.