Szeretve tisztelt Főcsatár - Mándy Iván levelezéskötete az év egyik legemlékezetesebb könyve (Hosszabbítás.hu)

Október elején jelent meg a Magvető Kiadónál Mándy Iván válogatott levelezése "Szeretve tisztelt Főcsatár" címmel. 2018 egyik legérdekesebb kötetében szerencsénkre sok sportos utalás olvasható, ezeket gyűjtöttük össze ebben a cikkben. Könyvajánlónk.

"Mándy Ivántól 'A pálya szélén'. Húszéves lehettem, amikor először olvastam, de már akkor tudtam, hogy soha nem fogok fociról szóló regényt írni, mert Mándy mindent leírt, amit lehetett, katartikus olvasmányélmény volt, berántott az első mondattól kezdve. 'Valaha neki is lehetett neve.' Mintha rólam írta volna." - ezt Gazdag József újságíró válaszolta Tesis a világ-interjúnkban arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc focis könyve.

A pálya szélén című korszakos regénye mellett a Tizenegy dressz, a Tribünök árnyéka, az Egyérintő, Homokvár, az Idegenek, az Előrevágott labda és a Valamit a térről című novellák is futball témájúak Mándy Iván életművében. De a sport egyéb módon is megjelent az életében, a második világháború idején például rövid ideig sportújságíróként is dolgozott a Reggeli Magyarország c. lapnál. Az Egerszegi Krisztina szöuli olimpiai aranyérmének 30. évfordulójáról szóló cikkünkben közöltük Mándy Ottlik átszól c. varázslatos novelláját, amelyből megtudhatjuk, hogyan élte meg a 14 éves Egerszegi bámulatos győzelmét két olyan nagy író és jó barát, mint Ottlik Géza és Mándy.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Takács Márton, Hoszabbítás.hu, 2018. október 18. 

2018-10-18 17:09:19
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ