Norvégül Min kamp, angolul My Struggle, magyarul Harcom – a szerző hatkötetes, önéletrajzi regényfolyamában (nálunk nemrég jelent meg a harmadik könyv) több mint 3600 oldalon át kíséri figyelemmel – és micsoda alapos, minden részletre kiterjedő figyelemmel! – egy Karl Ove Knausgård nevű norvég gyerekként és felnőttként, íróként és nem íróként, szerelmes és nem szerelmes férfiként, férjként és apaként megélt, középosztálybeli jólétben töltött mindennapjait. Egy életnyi banális apróságot, kisebb-nagyobb küzdelmet, megannyi visszatérő szereplőt, különös tekintettel a magát halálba ivó apára és a minden életkorban makacsul jelentkező szégyenérzetre.

– ­Hét év telt el azóta, hogy a Harcom befejező, hatodik kötete is megjelent. Épp elég idő, hogy visszanézve esetleg megbánjon ezt-azt, amit leírt. Egyáltalán, újraolvasta ezt a hatalmas szövegrengeteget?

– Magánszorgalomból ezt a feladatot sosem vállalnám. Mivel azonban promóciós kötelezettségek is vannak a világon, és én azoknak olykor eleget teszek, így a többnyire felolvasásokból álló alkalmak elkerülhetetlenné teszik a saját szövegeimmel való találkozást. Hogy megbántam volna valamit? Nem, nincs bennem megbánás. Ezek a könyvek egy-egy, éveken át tartó életszakaszt dokumentálnak. Azt, hogy épp miként gondoltam magamra, a világra. Megvannak a maga hibái a szövegnek, nem mondanám remekműnek, csupán egy műnek, de nincs mit megbánnom.

– Vannak kritikusok, akik nem ennyire visszafogottak, és nem fukarkodtak a remekmű jelzővel.

– Én csak tudom, mennyit érnek ezek a könyvek, elvégre én írtam őket. Ahhoz, hogy képes legyek a megírásukra, le kellett szállítanom a magammal szembeni igényeket, lejjebb kellett vinnem a küszöböt. Azzal biztattam magam, hogy most nem a minőség számít, a lényeg, hogy írjak. Sok jó és sok rossz dolgot hoztam így össze. Tisztességes munka, megjárja – így gondolok ezekre a könyvekre, de a remekmű nálam például Proust könyveinél kezdődik. Ettől a tökéletességtől én nagyon távol vagyok, de végül is csak sikerült irodalmat írnom, vagyis hát ezt gondolom.

– Ami Proustnak a madeleine sütemény, az önnek a Clorox tisztítószer szaga, ez repíti vissza a gyerekkorába, a hetvenes évekbe. Van ebben egy kis kekeckedés, a nagy előd barátságos kifigurázása?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Köves Gábor, És.hu, 2018. október 31.