Mándy Iván levelezéseit tartalmazó kötet olyan, mintha a Lukács (akkori nevén Minőségi) cukrászda szomszéd asztalánál kihallgatnánk néhány héten keresztül Mándy Ivánt, aki Kellér Dezsővel, Gross Arnolddal, Szederkényi Ervinnel, Ottlik Gézával, Nádas Péterrel, Nemes Nagy Ágnessel és Balassa Péterrel beszélgetne, miközben finoman, szinte bizalmaskodva csikordulna meg a zacher torta  tányérkáján a HungarHotels feliratú villa.

PZL – 061.hu

Mándy Iván levelezéseit közreadó kötet már attól különleges, hogy sem a borítón, sem a gerincen nem olvasható a kötet címe, a „Szeretve tisztelt Főcsatár”. Amit olvashatunk a címoldalon – Mándy Iván válogatott levelezése – viszont legalább olyan pontos, mint a megszólítás. Akkor helyben is lennénk. Azért is „válogatott” a kötet, mert a benne található 234 levélen túl még több, mint 100 levélről tudunk, ami nem került be a gyűjteménybe. A levelek kapásból leszámolnak a sztereotípiákkal, már az 5. közreadott levélben azt az atyai jótanácsot adja a halálelegáns Mándy a szintén fess úriember Rába Györgynek, hogy „vonaton ne kefélj!” És ez is rendben van, legalább az ember a barátaival ne beszéljen úgy, mintha a rádió pagodájában társalogna az irodalmi osztály vezetőjével.

És miért ne lehetne úgymond laza, miért ne férne meg ez a léhaság azzal a Mándy-féle eleganciával, amihez külön kávézókat, presszókat, aprósüteményeket kellett volna tervezni. Pár hónap múlva azt írja (még szintén 1948-ban vagyunk) Lakatos Györgynek, hogy kér 100 froncsit, azaz 100 forintot. A könyv elején még sokszor említi a gyengébb nemet, („A műkorcsolyázó nők igen csinosak voltak…”), aztán már egyre kevésbé, de ettől a könyv még ugyanolyan izgalmas marad. A levelek tele vannak szellemes, bonmot értékű gondolatokkal, rögtön már az első, szintén Rába Györgynek címzett levélben:”Nagyszerű nőügyek is akadtak, bár inkább az ügyek voltak nagyszerűek, mint a nők.”

Afféle olvasónaplónak sem utolsó a könyv, jószívvel ajánlja Green kiváló Leviathan című könyvét és Alain-Fournier Az ismeretlen birtok című álomszép regényét, így aztán kirajzolódik egy igencsak finom ízlés, Mándy ráadásul azonnal felismeri a legfontosabb kortárs magyar regényeket (Iskola a határon, Az atléta halála). Azt írja Ottlikról: ”Az is furcsa, hogy például Ottlikkal sincs semmilyen rokonságom, de őt is nagyon szeretem, tőle is nagyon sokat kapok. Lehet, hogy az ember nem mindig a rokonait szereti.” És Mészölynek meg is írja nagyon is pozitív véleményét Az atléta haláláról: „ Azt hiszem, Ottlik regénye mellett (ami persze más) a legjobb regény az utóbbi évtizedekben.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nullahategy.hu, 2019. január 22.