„Nem jó hallgatni” (Litera)

Szilasi a Luther kutyáiban egy motívummal járja körül és teszi fájdalmasan érzékelhetővé a hallgatás tapasztalatát, ez pedig nem más, mint a szar. – Szmerka Dániel esszéjét olvashatják Szilasi László Luther Kutyái című könyvértől.


Beszélhetnénk a betegségről, a rákról, az agydaganatról – überolhatatlanról (p. 90). Sőt, ízlelgethetnénk, nyammoghatnánk rajta, milyen borzalmas is az, fülünk, szemünk élezve rá, mert a kelet- és/vagy közép-európai, generációról generációra öröklődő én-tudatunk meghatározó szegmense a felszínen dédelgetett, a mélységben rettegett betegségtudat – a rák végtére is olyan, mint a világégés, nincs olyan család, amelyet így vagy úgy ne érintene – ahogy az önpusztítás-tudat: iszunk, dohányzunk, elrákosodunk. Ilyenek vagyunk, korán meghalunk. (Gondoljunk csak a magyar értelmiség két útjára.) A közhelyeken túl, persze van itt még valami. Például Susan Sontag A betegség mint metafora című esszéjében tett megállapítása a rákról, mely szerint a rák „olyan betegség, amelyet a titok homálya fed, és amely kóros rettegést kelt, morálisan, sőt a szó szoros értelmében is, fertőzővé válik.”, a rák az egyén betegsége, mindig a másiké, vagy az éné az azonosulni nemtudásban (Miért épp én?), a tudat harcában a testtel, következésképp a rák izolál: a külvilág a beteget, illetve a beteg önmagát. A közhelyek ezt az izolációt elfedni igyekeznek, de valójában nem csinálnak mást, mint mélyítik azt. És egyelőre maradjon homályos sejtés csupán, hogy a generációról generációra öröklődő én-tudatnak és a betegségnek, a közhelyes frázisok mögött megbúvó szorongásnak talán köze lehet a múltban megélt, elszenvedett és generációról generációra örökített traumákhoz, és a traumák mélyéről, megéléséről való hallgatáshoz, mely gyakorlatában nem más, mint izoláció. Alice Miller pszichológus A tehetséges gyermek drámájában az én, illetve a szülő, de legfőképp az anya és gyermek kapcsolatának vizsgálatában ennek az örökítésnek a folyamatát nevezi drámának.

Szilasi így nyitja a Luther kutyáit:

„Naplót akartam írni.

2015 elején váratlan helyzetbe kerültem, aktuálisan nem működött az agyam. Erről akarok beszélni. S arról, ami ezután történt. Meg arról is, ami előtte volt. Nem jöhetett létre napló, nem tudtam írni, bármit feljegyezni, még az olvasás is nehezemre esett. Tapasztalataim anyaga ennyiben bizonyosan meghatározza annak a szövegnek a műfaját, amit most írok. Naplónak nem tekinthetem, csak emlékekre hagyatkozhatom, az enyémekre meg másokéira, és azokra a néhol gyönyörű, néhol rémületes folytonossági hiányokra, amiket a felejtés hoz létre. A fantázia néhol belakja ezeket.” (p. 7.)

Szilasi a Luther kutyáiban a hiány tapasztalatát adja az olvasónak, a daganattal sejtszinten egyre szaporodó és növekvő, testesülő hiányét, a félig múlt jelen tapasztalatát, képeket, víziókat, a feldolgozás nyelvét és a hangot, amin a történetek, és ha olykor nehezen, de az érzések is felszínre törhetnek. Mindazt, ami a sajátja, vagyis a betegség uniformizáltságával szemben az egyénit, egyedit és megismételhetetlent. (Megjegyzendő, hogy elsősorban a kötet kurzivált szövegrészeire vonatkoznak a bevezetőben mondottak, mely szerint az elbeszélő az emlékeire, mások emlékeire és a felejtés nyomán fellépő folytonossági hiányokat betöltő fantáziájára hagyatkozik. Ezek szakítják meg a tulajdonképpeni főszöveg, a betegség történetének, jelenének elbeszélését.) A betegséget külső szemlélőként mindig nehéz megérteni, feldogozni, olykor még egyszerűen meghallgatni is, mindezek elkerüléséhez pedig ott van a közösségi tudat megnyugtató közhelytára (Mi ilyenek vagyunk, nem?), vagy akár a mélységes hallgatás. A sugárkezeléstől félig megégett, félig kopasz fej lassan előredől, a mutatóujj a koponyacsont mögött terjedő sejtburjánzást veszi célba. Vagyis önmagát, és még távolabbra mutat, a születését megelőző időkbe, azokhoz az eseményekhez, döntésekhez, tettekhez, melyek család történetében és tudatában öröklődtek generációról generációra a hallgatás, a néhol gyönyörű, néhol rémületes folytonossági hiányok alakzataiként. Ezt teszi az, aki megtanult beszélni.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szmerka Dániel, Litera.hu, 2019. március 23. 

2019-03-23 18:14:10
Nobel-díjas írónk, Kertész Imre munkásságának sokféle irányból történő megközelítéseit tartalmazzák a kötet tanulmányai. A szerzők meggyőződése szerint Kertész maga semmit sem akart...
Fordította: Benczik Vilmos, Csuday Csaba, Dely István, Kutasy Mercédesz, Litvai Nelli, Nagy Mátyás, Scholz László, Szőnyi Ferenc
Macondói és más történetek
Gabriel García Márquez novelláiban különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük. A szerző képes rá, hogy kiszakítson térből...
Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét,...
Kner Piroska a Gyomai Kner Nyomda alapítójának, Kner Izidornak volt a legfiatalabb húga. 1877-ben született Gyomán, élete nagyobb részében háziasszonyként élt Rákosligeten. 1915-ben, a kor...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ