 Clara Royer: Nem kellett és nem is kell számot adnom a magyarországi irodalmi közegnek (Litera)
(kiadvány: Kertész Imre élete és halálai)
Nem klasszikus életrajzot írtam róla, ami épp ezért nem 1929-ben kezdődik, hanem az első halállal, amikor Kertész „muzulmánná” válik Buchenwaldban. Ehhez a halálhoz újra és újra visszatért, mint Sziszüphosz, mert ettől tudott előszőr valaki mássá válni. – Clara Royer-val Modor Bálint beszélgetett a napokban megjelent Kertész Imréről írt életrajzi esszéje kapcsán. Könyvedben egészen más fénytörésben látszik Kertész Imre, mintha egy magyar szerző írta volna meg ezt az életrajzi, kultúrtörténeti és életmű értelmezői esszét. Hogyan látod a saját pozíciódat, ahonnan magyar irodalomra nézel? Szerintem túlzás, hogy egészen más fénytörésből látszik. Nem érzem úgy, hogy kívül lennék a magyar irodalmon, inkább úgy mondanám, a peremén vagyok. Egyszerre kívül és belül. Ez valamennyire tényleg más perspektívát biztosít. Szerintem Kertész is tisztában volt ezzel, amikor elfogadta, hogy interjúkat ad a készülő könyvemhez. Nem kellett és nem is kell számot adnom a magyarországi irodalmi közegnek. Persze a könyvemmel senkit sem akartam megbántani vagy megsérteni. Végig az volt bennem, hogy független vagyok és ez egy nagyon jó pozíció. Imrének is tetszett. Sok éven át készültem erre a könyvre. A magyar irodalommal való kapcsolatom 2001-ben kezdődött. Akkor még francia fordításban olvastam magyar szerzőket, mert még nem tudtam magyarul. Aztán később megírtam a doktori disszertációmat a két világháború közötti magyar zsidó írókról. Nagyon más volt az ő világszemléletük, mint Kertészé, mert annak a nagyon boldogtalan nemzedéknek végig rögeszméje volt az identitás. Kertésznél nincs ilyen. Ez nagyon felszabadító volt számomra is. Rengeteget készültem, hogy eljussak arra a pontra, amikor már nem szégyellek magyarul beszélni, és olvastam eleget a magyar irodalomból, hogy a szellemi hátteréről tudjunk beszélgetni Kertésszel. Persze az ő szellemi háttere európai, de azért magyar is van benne. Sokat foglalkozott Márai Sándorral, például vele is lehet rokonítani. De nagyon megható volt számomra, ahogyan Pilinszky Jánoshoz ragaszkodott, akire még a Nobel-díjas beszédében is hivatkozik. A vele való találkozás fordulópont volt Kertész számára. Pilinszky verseit már nagyon korán olvastam, mert ő volt az egyik kedvenc költője az egyik barátomnak, Nemes Jeles Lászlónak. Aztán nagyon megható volt, amikor Kertész mesélt a barátságukról Pilinszky Jánossal, ami nemcsak szellemi barátság volt, rengeteg anekdotát mesélt, volt bennük egyetértés, intimitás és alkohol. Nagyon tetszett a két író szellemi-testi barátsága. Szerintem ők ketten ugyanahhoz az irodalmi körhöz tartoznak. Pilinszky, Márai… Krúdy más, mert nagyon másképpen írnak. Mégis Kertész írta az egyik legszebb tanulmányt az Asszonyságok díjáról. Szoktam ezt tanítani a diákjaimnak a Sorbonne-on, ahol magyar irodalmat tanítok. Krúdyt fordítottál is franciára… Igen, de még várok a megjelenésére. Lefordítottam az utolsó regényét a Rezeda Kázmér szép életét, ami szerintem zseniális. Olyan századvégi atmoszférát teremtett, amely számomra nagyon igaz. Apokaliptikus, erotikus, könnyed, súlyos, halálos, beteges. Kázmér nagyon érdekes főhős. Krúdy nyelve teljesen más, mint Kertészé. Bár van több író, akivel lehetne kapcsolni Kertészt, de Magyarországon társtalannak mondják, és ez a felszabadító. Nekem kívülről nem kellett tartanom magam ezekhez a gondolatokhoz. Kertész később induló írókra, többek között Schein Gáborra vagy a Nincsteleneket író Borbély Szilárdra is hatással volt… […] 2019-04-12 18:58:36
|
 |
|
