Az író Bartis Attila már több, mint egy évtizede, A nyugalom elolvasása óta az egyik legszemélyesebb kedvencem, egy olyan szerző, aki egyszerűen nem tud olyat írni, ami ne tarthatna számot az érdeklődésemre. Ugyanakkor a fotográfus Bartis Attila is egy olyan személy, akit A csöndet úgy, és különösen A szigeteken után nem tudok nem kedvelni, és nem elismerni. És ha még azt is hozzáteszem, hogy számomra az évek óta Jáván élő művész emberileg is roppant szimpatikus, nem csoda, ha az alig százoldalas új kötete, Az eltűnt idők nyoma is azonnal elnyerte a tetszésemet, ugyanis itt egyszerre mindhárom Bartis, az író, a fényképész és a magánember is középpontba kerül.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bak Róbert, Ekultura.hu, 2019. november 25.