„A kenyér a legfontosabb. Rituálisan szép dolog keresztet rajzolni az aljára" (Nosalty)

„A főzés sokáig szinte az egyetlen olyan foglalatosság volt, ami közben még véletlenül sem gondolkoztam az írás problémáin. A konyhában mindig azonnal ki tudtam kapcsolni, ráadásul az, amit ott csináltam, mindig azonnali eredményt és sikerélményt adott. Aztán egyszer leírtam valakinek egy kenyérreceptet, és rögtön az éreztem, hogy ez nem fog úgy menni, hogy csak simán leírom, mert a kenyérsütés tulajdonképpen egy történet, hangot kell ahhoz is találni. Igyekeztem, amennyire lehetséges, úgy írni a recepteket, mintha novellák lennének, születtek is olyan szövegek aztán, amelyek már csak áttételesen szóltak a főzésről. És persze kiderült, hogy néha egy-egy receptbe is pont úgy bele tudok bukni, mint egy novellába, hiába főztem meg százszor, mégse tudom kapásból megírni, hetekig is eltarthat, mire megtalálom a formáját. Izgalmas kísérlet, meg szoktam éhezni írás közben.”

[…]

 

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szekeres Dóra, Nosalty, 2020. november 18.

 

2020-11-18 12:07:46
Jogunkban áll beszélni
Klára, a szabadelvű és szabadszájú nyugdíjas értelmiségi a demencia tüneteit fedezi fel magán, így legjobb barátnője fokozatos leépülése mellett saját kiszolgáltatottságával is kénytelen...
Új novellák
Hány érvelési hibát tartanak számon a Defterdár utcában? Hová vezet, ha bekamerázzuk az anyánk lakását? Ha a mondandónk egy elapaszthatatlan gondolatfolyammá változik, kik állhatnak a parton? Szvoren...
Eszmék és kelepcék regénye
Závada Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedeibe vezet: a 20. század derekának magyar irodalmi közegében játszódik. Fősodrában Németh László - valaha nagy hatású, de újra...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ