Ritkán nézhetjük végig az első sorból, hogy miként születik meg Shakespeare és Dante magyarul. Hogyan lesz megint eleven egy több száz éves szöveg. De vajon mit szeretnénk jobban: ami szép, de hűtlen, vagy ami csúnya, de hűséges? Nádasdy Ádám műhelyesszéiben nem csak a fordítás sokrétűségét és égető dilemmáit mutatja be, de áradó stílusban beszél világirodalomról, költészetről és hagyományról is.

Veszélyesen elfogult vagyok Nádasdy Ádámmal kapcsolatban, ezt már jó az elején tisztázni. Ha a műtrágyázás történetéről vagy a tapétaragasztás esztétikájáról tartana előadást, akkor is lélegzet-visszafojtva figyelnék, mert előbb vagy utóbb úgyis az irodalom felé kanyarodna el. De mennyire élvezetes, amikor eleve onnan kezdi! Méghozzá az egyik kedvenc területe, a műfordítás, vagyis annak látszólag apró-cseprő műhelytitkai felől kezd el beszélni világirodalomról, világlíráról, drámairodalomról, színházról, nyelvészetről, mesterségbeli fogásokról. Hiszen már a mögött a döntés mögött is, hogy milyen jambust használ, megtartja-e a rímet vagy inkább a tartalom pontosságára figyel, kiktől puskázik, ha nem elég világos a szöveg, szóval ezek mögött is megalapozott szemlélet, több évtizedes hagyomány és megfontolt műértelmezés áll. A fordításba csak a legritkább esetben szól bele a véletlen.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Könyvterasz.hu, 2022. 02. 26.