Az irodalomtörténész Pándi Pál most kiadott szövegei a Kádár-korszak, az aczéli kulturális politika árnyaltabb megértéséhez kínálnak unikális, más forrásból nem pótolható tanulságokat. A tekintélyes, népszerű, ám sokak által „rettegett” kritikus képét ifjúkori, lágerbeli hónapjait feltáró naplója és Aczél Györggyel folytatott levelezése is árnyalja.

„Ezt a könyvet Pándi Pál soha nem adta volna ki”, olvashatjuk az előszóban, és csak megerősíthetjük e kategorikus állítás igazságát. A fiatalkori napló szinte bizonyosan a szerző szemérmességének, zárkózottságának áldozata lett volna, magánügyekkel még akkor is rigorózusan kerülte a nyilvánosságot, amikor azok megannyi közérdekű tanulságot kínáltak. Az Aczél Györgynek írott levelek, feljegyzések és a reájuk érkező időnkénti válaszok megjelentetését kifejezetten tiltotta volna, hiszen ezek – egy-két kivétellel – olyan taktikai kérdéseket, a politikai döntéshozatalt befolyásoló szempontokat, kulisszatitkokat érintettek, amelyek ab ovo nem tűrnek semmiféle publicitást. Nem értett volna egyet továbbá a már megjelent szövegeinek újraközlésével sem: épp egyik itteni feljegyzésében teszi szóvá, hogy Aczél készülő kötetében megengedhetetlenül sok az ismétlés. Ami tehát a rostálás után maradna, egy vékonyka füzetet töltene meg.

Persze mindez csak fiktív lehetőségekkel való intellektuális játék. Mert valójában feltétlenül helyeselhető, hogy ez a könyv megjelent, és nagyon jó, hogy épp így – ezzel a tartalommal – jelent meg (azt azonban sajnálhatjuk, hogy kimaradt az ’56-os szovjetunióbeli utazásának naplója). Szövegei ugyanis a Kádár-korszak, az aczéli kulturális politika árnyaltabb megértéséhez kínálnak unikális – más forrásból tényleg nem pótolható – tanulságokat. A connoisseur-ök köre számára pedig ez az összeállítás szenzációkat is rejthet.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Könyvterasz.hu, 2022. 05. 16.