A Történelem gépangyalának „röpte”, az emberi sorshelyzetek a folyamatosság-változatlanság ütközésében alakulnak. Ha írsz erről egy regényt, kidolgozol egy esszét, feljegyzel egy hitelesnek látszó gondolatot, eleget tettél a remény követelményének. A Szakadékjátszma szereplőinek útja az ország, a világ, a korszak sötétségébe vezet. – Szakadékjátszma című regényéről Sándor Ivánnal beszélgettünk.

Idén lettél kilencvenkét éves, miképp, hogyan győzöd erővel, alkotói energiával a szakadatlan regényírás, és tegyük hozzá, az esszéírás terheit. Változatlan-e a munkarended? Az adott regényhez szükséges felkészülés tempója?

A mindennapos munka az életformám több, mint fél évszázada. Regény, esszé… húzás, javítás, újraírás. A szervezetek teherbírása különböző. (Évtizedes betegségeim csak rám tartoznak.) Az én szervezetem mostanában érkezik a szigorú figyelmeztető jelzésekhez.

A korszak és az író című legutóbbi esszédben az 1961-ben megjelent Korunk szellemi körképe című esszégyűjteményt idézed. A bevezetőd végén ezt írod: „A mai szaporodó, újat kereső kísérletek támpontokat keresnek.” Ebből indulnék ki, de oly módon, hogy a formaprobléma felől közelíteném a felvetést. Hogyan látod a forma sorsát korunkban, az irodalom alapkérdését? Az említett esszédben ezután három „esettanulmány” következik, Hermann Broch, Beckett és a Jan Kott által kortárssá emelt Shakespeare. Mindhárom életmű reflektál erre.

A kivételes gyűjteményt ’56 után Párizsba emigrált barátom küldte el. Persze felbontott postával érkezett 1963-ban. Hatalmas látkép a művészet, a gondolkodás, az irodalom alapjairól a második világháború utáni változásokban. Támpontokat kerestem a szövegekben. A legfontosabb a szerkesztő, Gaëtan Picon előszavában volt: hogyan ítélhetnénk a valóságról ma, írta, amikor azt még előbb fel kell fedeznünk. Hosszú utazás vezethet el a formakérdésekig. Munkapadomon – vagyis az életemben, a kettő, ha komolyan vesszük a mesterségünket, összetartozik – az első, amiből merítek, a tapasztalat. Követi az értelmezés, a megértésre való törekvés, hogy miben élek-élünk. Innen villanhat fel a regényvízió. Esszében a felismerések szerkesztett rendje. Mindez hívja elő a formát. Nélkülük a forma lehet gyönyörű, de üres kehely. Akár: játék. Nem tagadnám, hogy: élvezetes is. Persze hozzátartoznak ehhez az alkat, az írói szubjektumok egyediségei.

Említed, hogy milyen figyelemreméltó, támpontokat nyújtó életműveket idézek fel. A Szakadékjátszma befejezésével párhuzamosan kezdtem bele A korszak és az író című esszésorozatba. Az első egység, Hermann Broch, Samuel Beckett, a Shakespeare-életművet kortársunkként elemző Jan Kott elkészült. Most a második részen dolgozom: Thomas Mann, W. G. Sebald, Thomas Bernhard. Formatámpontokat is adnak.

A Vergilius halálának hömpölygő, önmagába visszatérő nyelvfolyondára ugye Vergilius lázálma. De nemcsak az övé, Hermann Broché is a fasizmus gyilkos gépezetének minden képzeletet felülmúló éveiben, a Mű megírásának-megsemmisítésének hullámzásában. Tapasztalat-értelmezés-vízió teremti a méltó formát. Akárcsak Beckettnél, aki, értelmezésem szerint, végső soron a múlt század ötvenes éveiben már alkonyát élő, de még (mindmáig) nem egy írói-gondolkodói életműben megjelenő haladáseszmével számol le. Nemcsak Vladimir és Estragon híres „állva maradásával”, de egész életművével. A formamegoldásai jól ismertek. S a harmadik: Jan Kott kötetében maga a cím foglalja össze a formát: Kortársunk Shakespeare.

Továbbmegyek, közelítek. Mostani könyvedet idézve, a huszadik századot kiváltképp jellemző szakadékjátszmák története nemhogy véget érni nem tud, hanem minduntalan szintet vált, lefelé mutat, a sötétség elérhetetlen mélye felé… A te pályaíved állomásai hasonlóképp számot vetnek mindezzel. A legutóbbi regényeidben, én Az Argoliszi öböltől számítom, mintha éppen a formakérdés, a szakadozottság, a szakadékosság (!) állna a középpontjukban, de akárha a fiatal Lukács regényelméletének jegyében: a forma mint világkép, mint perspektíva lehetséges esélyeit latolgatva.

[…] A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2022. 05. 201.