Mi sem lenne egyszerűbb és könnyebb, mint megvetően legyinteni azokra, akik hittek a szocializmusban (van még, aki hisz?), hittek a Kádár-rendszerben. Most nem azokra gondolok, akik kisemberként, egyszerű állampolgárként, homo kadaricusként vagy karrieristaként éltek benne. Nem, hanem azokra, akik gondolkodó értelmiségiként, elvi alapon, netán vezető szerepet vállalva benne valóban úgy gondolták a legutolsó pillanatban is, hogy itt egy jobb világ épül vagy épülhetett volna/épülhetne.

Eszemben sincs, hogy megvetően legyintsek, idegen tőlem minden ilyesféle gesztus. Megérteni szeretnék sok mindent, így azt is, hogy miért érezte magáénak valaki azt a politikai rendszert, sőt azt is, hogy miként is zajlott az én nemzedékem, tehát az ötvenes évek közepén születettek eszmélése. (A legtöbbünknek idő kellett, amíg ráébredtünk, hogy diktatúrában élünk, hisz a diktatúra igazán ügyesen álcázta magát.) Nem áltatom magam azzal, hogy valaha is pontos és megnyugtató tudásom lesz minderről – beleértve 1956-ot is, a Sztálinnak és Rákosinak hódoló verseket is –, de egyre több és egyre kevésbé homályos tudásunk az igenis lehet.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: D. Magyari Imre, olvassbele.com, 2022. 06. 17.