Közel húsz nyelven jelentek meg eddig Bodor Ádám író művei. Itthon Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel is kitüntették. Bár ő maga sosem kereste különösebben a külföldi siker lehetőségeit, azt elismeri, nem szerencsés, ha az író karba tett kézzel várja, hogy könyvét felfedezze a közönség. Visszaadható-e a fordítás során a „próza lelke”? Mit tehet az író, ha könyvének külföldi bemutatóján egyetlen példány sem lelhető fel az eseményen? Kell-e képzés ahhoz, hogy íróvá váljon az ember? A Külföldön Sikeres Magyar Művészek interjú-sorozat legújabb részében Bodor Ádám válaszolt kérdéseinkre.

PRAE.HU: Az irodalmi mű – szemben például a képzőművészettel – ha megjelenik külföldön, más nyelvre lefordítva, akkor az már egy új mű lesz, sosem lehet ugyanaz, mint az eredeti szöveg. A Digitális Irodalmi Akadémia jegyzéke alapján közel 20 nyelven olvashatóak a művei. Sosem érez félelmet vagy kétséget, amikor „átengedi” egy-egy szövegét a fordítónak?

Félelmet nem érzek, a kétségeim viszont folyamatosan fennállnak, kezdettől fogva tisztában vagyok a kérdésben vázolt körülményekkel. Ezekkel minden írónak számolni kell, akinek külföldi megjelenése esedékes, másként meglepetések, csalódások érik. Az idegen ajkú olvasó kétségtelenül azzal az élménnyel marad, amelyet a fordító képességei nyújtanak számára. A kritikusnak is ezzel kell beérnie, hacsak képzettsége nem teszi lehetővé, hogy a kapott szöveget összevesse az eredetivel. De sokkal okosabb attól most már ő sem lesz, az pedig nem lenne tisztességes, és nem is lenne sok értelme, ha külön utakon szerzett tapasztalataival az olvasók privát élményét befolyásolná.

PRAE.HU: Hogyan adható vissza, egyáltalán, visszaadható-e műveinek világa, hangulata idegen nyelven? Melyik fordításokat olvasta? Melyekkel volt a leginkább megelégedve?

[…] A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Zöllner Anna Júlia, Prae.hu, 2022. 10. 09.