Jørgen Andersen 1977-ben kiadott The Witch on the Wall (Boszorkány a falon) című művészettörténeti munkája volt az első szakkönyv, amely tematizálta a Sheela na Gig megnevezéssel illetett művészeti jelenséget. A Sheela na Gig az azóta általánossá vált meghatározás szerint stilizált nőalakot ábrázoló faragvány, a megjelenített nő általában kitárt lábakkal, vulváját szétfeszítve látható. A figurák meglepő módon leggyakrabban templomokban találhatóak, elsősorban Nagy-Britanniában és ír területeken. Ezt a jelenséget idézi meg Kállay Eszter második verseskötete, a Vérehulló fecskefű második versében (sheela na gig a bunkerbe költözik).

Sheela na gig szubjektivitását azonban a korábbi hiedelmekkel és tudományos feltételezésekkel ellentétben ábrázolja: „sheela na gig nem zavartatja magát / derűsen ül a templom falán, a lábai széttárva, a vulvája kéken világít / […] régen azt hitték, paráználkodás vagy a gonosz ellen véd / ezen sheela csak nevet – van humora –, és még jobban kitárja / önmagát.” Ezt követően a szöveg a versbeszélő perspektívájára vált, amelyet a kitárás aktusa – mint a versen végigvonuló allegória – köt össze sheela mozdulatával az időkonstrukción keresztül: „amióta itthon vagyok, az idő nyílt így ki”.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nyerges Csaba, Kulter.hu, 2024. 02. 10.