Kállay Eszter költészete anyasággal kapcsolatos testi és lelki változások, egyéni megélések és közösségi gyakorlatok, teljességérzet és hiány párhuzamosságai és ellentmondásosságai mellett sok mást is képes a felszínre hozni. A szerzőt Vérehulló fecskefű című második kötetéről kérdeztük.

A vérehulló fecskefű gyom- és gyógynövény, amely mérgező és jótékony hatású egyaránt. Ahogyan a kötet harmadik ciklusának címében szerepel, bárhol megsértve narancssárga színű tejnedvet ereszt, amely a versek fókuszában álló anyaságra is vonatkoztatható, a kötetcímet adó szöveg pedig a gyermek többféleképpen (például belső gyermekként) érthető elvesztését jeleníti meg. Mikor lett egyértelmű számodra, hogy ennek a versnek a címe kerül majd a borítóra?

A Vérehulló fecskefű az egyik első vers volt, amelyet a kötet anyagából írtam. A gyerek és ömagam elvesztésének tapasztalatát adja vissza, illetve a félelmekről szól, amelyek az anyaságot övezik: mi van, hogyha a mérgező minőség kerül előtérbe? Már az elején biztos voltam benne, hogy ezt szeretném kötetcímnek, mert számomra ez a növény kifejezi az anyasággal járó ellentmondásokat. El szoktam küldeni néhány irodalmár barátomnak a verseimet, így olvasta például Mohácsi Balázs, a Jelenkor folyóirat szerkesztője. Az előző kötetemet [Kéz a levegőben, Magvető, 2020 – U. A.] ő szerkesztette Zilahi Annával és persze Szegő Jánossal. Ezt az anyagot is elküldtem Balázsnak, ő akkor azt mondta, hogy számára más hangulatú a kötet, mint ez a vers és ez a cím. Szerinte jobban működött volna egy sokkal lágyabb választás, amelyben benne van az anyaság lelassult fókusza, figyelemközpontúsága. Ekkor átkereszteltem átmenetileg a kéziratot arra, hogy Éneklő hangot adsz. Ez az egyik versben az éppen elalvó kisbabára vonatkozik, akihez a szöveg szól. Maradt egy darabig, viszont folyton elfelejtettem, nem volt elég plasztikus képileg. Végül, amikor dönteni kellett, inkább maradtam a Vérehulló fecskefűnél, főleg azért, mert szerintem ez a vers sok mindent összefoglal, még ha ezt zaklatottabb módon teszi is, mint sok más szöveg a kötetben. Egyszerre van benne egy én- és egy gyerekkeresés, illetve a gyerekkel való viszony keresése.

Szép a hangzása is.

Benne van a vér, amely központi elem, hiszen egyrészről várandósságkor elmarad a vérzés, másrészt a szülés vérrel jár. A fecske, a madár, a repülés is fontos volt nekem, sok asszociációt behoz.

„Sz.-nek, K.-nak és a nőknek, akik megtartanak” – ezzel a dedikációval találkozunk az első oldalak egyikén. Milyennek látod a női közösségeket irodalmon belül és kívül most, 2024-ben? Zártabb mikroközösség az anyáké? Hogyan tudjuk egymást megtartani?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Urbán Andrea, Kortarsonline.hu, 2024. 03. 18.