Anyám szerint az irodalomra szükség van (Revizor Online)

Szűcs Teri a covid első hulláma alatt kezdte írni blogját édesanyja korábban diagnosztizált demenciájáról. A kötet formában most megjelent Visszatért hozzám az emlékezet nem egyszerű kórleírás: az emlékezet kihunyása nem lineáris folyamat, időről-időre visszatér, és éles fényt vet az élet elmúlt állomásaira, a gyerekkorra, a nyelvre, a fiatalságra és a családra. SCHILLER ERZSÉBET RECENZIÓJA.

Szűcs Teri könyvének, a Visszatért hozzám az emlékezetnek négy kezdőmondatából a legelső: „Hogy a saját ágyában haljon meg, ezt szeretném.” Megkönnyebbülve örültem annak, hogy az első mondat sikeréről vagy kudarcáról ma még nem tudhatunk, és hogy az anya – akire a négyszer induló könyv mindegyik kezdőmondata vonatkozik – kézbe veheti a könyvet. Most már elmondhatom: amióta felmerült egy kötet terve, attól féltem, hogy édesanyja nem fogja megérni a könyv megjelenését. Ugyanis a könyvnek megálmodója is, nem csak főszereplője a sok éve demenciával küzdő, magyar férjével Magyarországon élő orosz zsidó anya, Rája. Talán azelőtt sosem gondolt komolyan arra, hogy nyomot akar hagyni a világban, azt meg a legkevésbé sem képzelte, hogy egy könyv hőse lesz, bár valaha azt hitte, hogy színésznő lesz, különleges és ismert. Aztán sok minden történt, de nem lett híres, nem úgy élt, nem ilyen törekvések irányították az életét.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Schiller Erzsébet, Revizoronline.com, 2024. 04. 25.

2024-04-25 16:11:38
Az év legjobb novellái
A nagy múltú antológia a 2025-ös év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb novellákat és rövidprózákat.
A nagy múltú antológia az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legjobb verseket.
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ