Ha kicsit bulvárosabb felütéssel szeretném kezdeni, azt is írhatnám, hogy Karl Ove Knausgård a nyugati világ nagy részéhez hasonlóan hazánkat is letarolta az elmúlt nyolc évben. Először jött tőle a provokatív című Harcom sorozata (norvégul Min Kamp), itt hat kötetben oldalak ezrein át vallott nem túl eseménydús életéről a lehető legrészletezőbb és legőszintébb formában, majd érkezett a kissé hullámzó színvonalú Évszakok-tetralógia, melyben amolyan személyes enciklopédiaként kezdett el mesélni még meg sem született lányának a világ dolgairól.

Ezek után nem túl meglepő, hogy a szerző legújabb dobása szintén egy sorozat, amely azonban a fentiektől eltérően teljes egészében fikciós. Ennek 700 oldalas első kötete, a Hajnalcsillag a tavalyi év egyik legnagyobb dobása volt idehaza, mégpedig azért, mert olyan szinten volt képes ötvözni a teljesen realista családi drámák világát a Stephen King-féle horrorok borzalmaival, ami egészen utánozhatatlan és egyedülálló. Ebben a nagyregényben kilenc főbb szereplő kapott magának egy-egy kisregénnyi teret, hogy a cselekmény két napja alatt élhessék a maguk kisszerű életét, elkövessék a maguk hibáit, és ezek által feltáruljon előttünk a modern ember elidegenedettsége, kommunikációképtelensége és életmódjából fakadó válsága, hogy aztán a címben is szereplő különös csillag felbukkanásával elszabaduljon valami megmagyarázhatatlan borzalom. A furcsa égitest megjelenése ugyanis, úgy tűnt, nemcsak túlvilági lényeket szabadított rá a világunkra, de ezzel egy időben megszüntette a halált is, így a regény végére az újra életre kelt holtak és különféle sátáni szerzetek között ragadt hőseink nem érthettek semmit.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bak Róbert, Telex.hu, 2024. 05. 24.