|
Bíró Yvette
Bíró Yvette Budapesten született. Esszéista, forgatókönyvíró, a New York University emeritus professzora.
Könyvei, tanulmányai mintegy tíz nyelven, köztük magyarul is megjelentek. Jancsó Miklós, Makk Károly és Fábri Zoltán munkatársaként, valamint a Filmkultúra című folyóirat alapító-szerkesztőjeként (1965–1973) az államosított kultúra demagógiájával szemben a kritika, az elnyomott szó szabad hangját próbálta érvényesíteni – egészen az országból való „elbocsájtásáig”. Néhány évtizeddel később New York, Párizs és Budapest között ingázva Mundruczó Kornéllal kezdett el dolgozni. Együtt írott filmjeik (Johanna, Delta, Szelíd teremtés) nemzetközi díjakat nyertek. Jelenleg Párizsban él.
Honlapja: www.yvettebiro.com (A fotót készítette: Sarkantyu Illés) A Magvető Kiadónál megjelent művei Futó (2011)
A szerző kiadónál megjelent művei:
|
|
 |
|
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Houellebecq szerint a világ – 2027-ben
Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Megsemmisülniben a hatalom, a politika és a terror dimenziói...
|
|
Összegyűjtött novellák – javított, bővített kiadás
Csáth Gézának élete során mindössze öt vékony novelláskönyve jelent meg,
napi- és hetilapokban, folyóiratokban publikált szépirodalmi írásainak ezek is csak egy részét tartalmazzák....
|
|
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Houellebecq szerint a világ – 2027-ben
Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Megsemmisülniben a hatalom, a politika és a terror dimenziói...
|
|
Fordította: Bonácz Ágnes
Történetek Középfölde másodkoráról
A Númenor bukása egyetlen kötetben gyűjti össze a J. R. R. Tolkien halála után kiadott, Középfölde másodkoráról szóló válogatott szövegeket. Elmeséli Númenor földrajzát és természetrajzát,...
|
|