,,Minden lakás másik történet" - mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait. Rendszerint névtelen hősei ismerősek, mellettünk toporognak a liftben, mögöttünk loholnak a lépcsőházban. Felfigyelünk rájuk, ők pedig elkezdenek beszélni: egykor volt otthonokról, bizarr találkozásokról, évtizedes talányokról, kapcsolatokat szétfeszítő titkokról. Hogy egy lerobbant autó, egy rossz pillanatban megtett mozdulat, egy elveszettnek hitt táska, egy véletlen megváltoztat mindent. Pontosabban: megváltozott már minden, de csak most vesszük észre. A Fehér farkas olvasója is ezt kezdi érezni. Mások életébe pillantunk be, de a szövegek tükrében magunkra, a bennünk élő idegenre is ráismerünk.
A középkorúságnak nincs története - nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni. A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései...
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
