Ottlik Géza
Minden megvan
Az író sohasem mások kérdéseire felel. És nem röviden,
körülbelül, nagyjából. És nincs véleménye: nem
absztrahál, hanem konkretizál. Nem értelmez, hanem
ábrázol. Visszaállítja a szemléletes állapotot,
ahonnét a vélemények eredtek. Elölről kezdi a világot.
Tulajdonképpen a hallgatás és a szó határzónáján
tartózkodik, a senkiföldjén, s csak be-betör a
nyelvbe, a tér-idő-anyag rögzíthetőségébe, azzal, amit
át tud menteni a nyelven inneni tartalmakból. Aztán
megint elhallgat (...) - a művészet lényegében nem
külön szakma, hanem egyszerűen az élet gyakorlása, az
emberi lét természetes foglalkozása, amit mindenki űz
éjjel-nappal. Ami megtörtént az emberrel, vagy amit
tesz, amit tesznek vele, amit szeretne, amit
tapasztal, érez, lát, hall: azt mind átéli, tudomásul
veszi, reagál rá, visszagondol rá, rendezni próbálja,
hordozza, építi, szóval éli az életét. Alighanem ilyen
értelemben képzeltem el magamnak hétévesen az írói
pályát: hogy majd a létezés-szakmában dolgozom.
