Szabó T. Anna és Grecsó Krisztián a 2018-as év Bárka-díjasa
A Bárka szerkesztősége a díjat minden év végén ítéli oda olyan, a laphoz hosszabb ideje kötődő szerzőknek, akik az adott évben is jelentős publikációval, publikációkkal gazdagították a folyóiratot.

Fotó: © Valuska Gábor és ©Szilágyi Lenke

A Bárka folyóirat 2000-ben alapította a pénzjutalommal járó díjat. Az elmúlt években többek között  Egressy Zoltán, Fekete Vince, Géczi János, Grendel Lajos, Kiss Judit Ágnes,  Podmaniczky Szilárd, Szilágyi Zsófia, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Vámos Miklós vehette át az elismerést.

Forás: Barkaonline.hu

 

 

Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
A hosszú utazások könyve
Ha nem is tudunk ott lenni, ahol éppen vagyunk, elvágyódásaink talán többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk. Purosz Leonidasz könyvében a honvágy számtalan formája megnyilvánul: legyen...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ