Néha előfordul, hogy egy regénynek színe van. Miközben olvasom, látok magam előtt egy napszakot (éjjeli sötétséget, tompa szürkületet, déli hőséget), és ha lehunyom a szemem, mindig látok egy bizonyos színt is, akárhogy változzanak közben az évszakok, a helyszínek, a tájak – ez a szín végig megmarad. Ezeket a könyveket jegyzem meg igazán. Grecsó Krisztián új regénye, a Mellettem elférsz nekem határozottan egy nyári kora délután finom arany ragyogását jelenti, tompa derengést, lebegő porszemcsékkel, virágporral. Sárgadinnye és kenyér íze, széna illata, a szamárvasút csilléinek nyikorgása – így tágulnak tovább az érzékek. Nagyon erős a múlt vonzása, beszippantja, alig engedi el a jelenben vergődő főhőst, aki makacsul kitart amellett, hogy a végére jár családja történeteinek, derüljön ki végre az igazság. És az igazság mindig fájdalmas, sokszor érthetetlen, kisszerű és tragikus, de olykor felemelő is. Végig ezt éreztem a regény olvasása közben: egyszerre húz le a mélybe és repít a magasba, pedig csupa hétköznapi figura mozog benne mindenütt, és a történetek is annyira ismerősek. Mégis: ezt, így, ezen a kifinomult nyelven elmondani csakis Grecsó Krisztián képes.  

Király Levente