Aztán eljött ez a nap is. 2011. szeptember 7-én, szerdán a Liszt Ferihegy 2B érkezési oldalán, majdnem fél órával a moszkvai járat leszállása után nyílt a foncsorozott ajtó, és kilépett rajta az író.

Még kisebb és törékenyebb volt, mint amire számítottam, ellenben ezerszer elevenebb és közvetlenebb. Morcsányi Gézától, a Magvető Kiadó igazgatójától ott melegében megkapta egy nappal korábban megjelent vaskos könyvét, az Imágót, aminek, hát persze, örült, aztán máris mesélni kezdett. És ez voltaképp így volt egészen Pécsig.

Előbb a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettesével, Komlósi Lászlóval leültünk egy kávéra - ha már a rektori autó jött érte -, és itt, a reptér melletti bevásárlóközpont kávézójában már olyasmiről beszélgettünk, mint a miszticizmus és Harry Potter kapcsolata. És csöppet sem tudományosan, hanem kacarászva, esetleg hümmögetve. Ljudmila rágyújtott, mert kínálták - rögvest jelezte, minden álszemérem nélkül, hogy magának nem vesz cigit, ebben erős, de ha másnál van, és kap belőle, akkor bizony elpöfékel néhány szállal.Aztán az autóban is beszélt szinte mindenről - tolmácsa, aki egyben első itthoni fordítója is volt, V. Gilbert Edit, győzte mesélni, mi hangzik el oroszul, noha, Ljudmila sokkal jobban beszél angolul is (hál ég!), mint ahogy sejtetni engedte. Szó volt lefordított könyveinek borítójáról, Esterházy Javított kiadásának kulisszatitkairól, Hodorkovszkijról és Putyinról, bár koránt sem a botcsinálta politizálás szintjén, és persze az orosz lélekről.

Az orosz valóságról. Amiről, úgy látszik, nem csak írni, hanem beszélni sem lehet eleget.Azt lehetett érezni, hogy nem bánta, amikor a pécsi garzonba betoppantunk - ez is meglepetés volt a számára, hotelre számított. Itt maga lehet, a belváros közepén, mégis - csodálkozott is rajta - különös csöndben. Edittel elszívtak egy mai búcsúcigarettát az erkélyen. Mert kínálták. Amikor este nyolc előtt bekopogtam hozzá a magyar mobillal, amin elérhetik majd, már . - Úgy aludtam, mind egy medve - közölte.Hagytam, hadd aludjon tovább.