Keressük meg Kemény Istvánt. Ma két napig Miskolcon lakik. Nevezzük pénbatnak ezt a napot, és a keresés legyen keresés csupán: bejárható úton megfejthetetlen. Ez itt a Művészetek Háza, a filmfesztivál, kísértet nem járta hely, műút napokban bizonytalan. Mint fattyú gyermek, ki anyja után kajtat, úgy bolyong itt az irodalom. Úgy bolyongok én is. Kísértet járta hely. Keressük a Kedves Ismeretlent, és ha megtaláljuk, talán nem megyünk mellette el.

Végül megtalálom a kávézót, benne a Kemény-magot. Kávé, cigi, sör, rövid. Alapozás. Majd komótos léptek lefelé. Befelé. Valami lényegi irányába talán. Zemlényi nyit. k. kabai fogad, Lakatos Istvánnal beszélget a Kedves Ismeretlen Pryck és Griga történetéből készülő képregény kapcsán. Lakatos a félelmet emeli ki. Patai féregségét, aki nem szerethető, de bálványozni muszáj. A szerző zavartan kaparászik az asztalon, miközben néhány elkészült oldal jelenik meg a kivetítőn. Sok a szöveg. A zseniális mondatokkal magyarázza, amelyeket nem volt szíve megcsonkítani. Ha húzott, fájt neki. Ha olvasta, félt tőle. Ezzel megadta az alaphangot a késődélután és az est további részére. Hiszen az Ady-kocsmában is előkerül a félelem, most már inkább úgy, mint bizonytalanság. A költő és szerepvállalása kapcsán. Három vers adja a beszélgetés témáját: Keménytől a Nyakkendő és a Búcsúlevél, valamint Térey Jánostól a Magyar közöny. Azzal egyetértenek az asztalnál ülők, hogy szükség van rá, hogy költők felszólaljanak. Ugyanakkor abban már bizonytalanok, hogy ezzel a befogadót miként találják meg. Péczely Dóra felhozza követendő példaként a slam poetryt, ahol a társadalomra való reflektálás alapvető. De ez a hagyomány a kortárs magyar lírában elenyésző. Vagyis az olvasó nem fogja komolyan venni egy versben az olyan szavakat, mint a haza, vagy a lélek. Pedig leírhatók. Le kell írni őket, állítja Péczely mellett Szilasi László és Bartis Attila is.

Milián Orsolya tesz elsőként különbséget esztétikai és etikai szempontok között, amelyek együttesével lehetne csak közeledni a nyíltan szerepvállaló költemények felé. Úgy látja, hogy az emberek a magyar múlt feldolgozatlansága miatt nem tudják figyelembe venni az etikai szempontokat egy-egy ilyen versben. Nem tudnak mit kezdeni velük. Pedig már Szálinger Balázs költészetében is jól kivehetőek közéleti utalások, aki ráadásul az egy generációval fiatalabb nemzedékhez tartozik. Sőt, Péczely úgy látja, hogy a kortársaknál valójában vele indult el a lírának egy ilyen irányultsága. Egyébként leginkább a szétválása figyelhető meg a költői és a politikai-társadalmi szerepeknek hazánkban. Például Parti Nagy esetében, akinek a társadalmi szerepvállalása csak a tárcáiban és a publicisztikáiban nyilvánul meg. Ennek egyik oka talán maga a nyelv lehet. Jelen esetben a költői és a hétköznapi nyelv különbözősége. Ami különbözőséget egyébként Kemény leginkább az Élőbeszéd kötetével igyekszik elmosni. Úgy gondolom, részben Szilasi is erre utal a Búcsúlevél kapcsán, amikor azt mondja, hogy „nagyon sokféle embernek képes nyelvet adni". A beszélgetés végére mégis megmarad a bizonytalanság, amikor is Milián elmeséli személyes tapasztalatát a mai húszasok olvasatával kapcsolatban, akik az el kell menni innen gondolatával teszik vissza az asztalra a verset. Ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Megkerültük ma is megint a Földet.

 A cikk itt folytatódik.