Balla D. Károly napló- és regényíróval, szerkesztővel, a kárpátaljai magyar irodalom jeles képviselőjével új könyvéről, az írás keletkezéséről, a regényírás lehetetlenségéről, valamint életünket meghatározó szeretetjátszmáinkról beszélgetünk.

Regényt írni tényleg lehetetlen?

Ha a regényt olyanfajta irodalmi testnek feltételezzük, mint amilyen tökéletes mértani idom a gömb, akkor tudhatjuk, hogy tényleges megalkotása lehetetlen. Ahogy minden fizikai létezés csak közelítheti a matematikai tökélyt, úgy a szövegben megtestesülő regények is csak közelíthetnek valamely eszményt. Más példával: abból, hogy repülőgépek cikáznak az égen, még nem következik, hogy az ember tud repülni. A technika ugyan magasba emeli, de karjával hiába csapdos. Ugyanígy regények ezrei sem bizonyítják, hogy regényt írni lehetséges. Csupán a szövegtechnika kelti ezt a hamis látszatot.

Hogyan és mikor, mennyi idő alatt jött létre ez a könyv?

A könyvben szereplő végszöveget több eredménytelen nekirugaszkodás után cirka tíz hónap alatt, 2008 nyara és 2009 tavasza közt hoztam létre. De korántsem a semmiből. A regény előzményét 2004-es, akár posztmodernnek is nevezhető multikulturális interakcióm képezi. Akkor azt kértem  írótársaimtól, hogy számukra fontos idegen nyelvű könyvekből részemre fordítsanak le és küldjenek el egy-egy mondatot. Kaptam is 30 kollégától 18 különböző nyelvből magyarított félszáznál több citátumot. Ezek inspirációjára hosszú és szövevényes történetet írtam, ebbe építettem be a vendégmondatokat, akárha sajátjaim lennének. Majd a kész műből egy vakmerő gesztussal ki is metszettem valamennyit. Az elbeszélés fölösleges kitérői ettől elhaltak, a szöveg kompakt novellává rándult össze. Később további kettő sarjadt az első talaján.

Ekkor tehát volt három novellám… Évekig sikertelenül próbálkoztam azzal, hogy valamilyen lineáris történetgörgetéssel továbbírjam őket. 2008-ban aztán (újabb posztmodern gesztussal) a három kispróza szövegét széthúztam a megírni vágyott regény üres terében, s a fehéren maradt tátongó hézagokba kezdtem el beleírni az oda kívánkozó szövegeket. Szinte azonnal látszott, ez a technika átlendít a nehézségeken, többek között azért, mert az új szerkezetben remek illeszkedési pontok adódtak, új és újabb szöveglehetőségek előtt nyitva utat. A hézagokat gondosan feltöltöttem elő- és utótörténetekkel, a halálról, a nyelvről vagy a regényírás lehetetlenségéről szóló elmélkedésekkel, lírai kitérőkkel, közben észre sem véve, mikor használok e folyamatban frissen fogalmazódó vagy az újakhoz hozzácsiszolódó régebbi textusokat. Végül előállt a konzisztensnek és koherensnek látszó műegész.

Könyvében több szempontból is meghatározó szerephez jut a nyelv. Hőséhez hasonlóan önnek is vannak sejtései, víziói a nyelvről? Ahogy a Tejmozi-ban írja, álmodott a nyelvvel? Nyelvében él a nemzet, az ember?

Íróember a nyelv által létezik. Ezt eszi, issza, lélegzi akkor is, ha nem dolgozik. Munka közben pedig a nyelv számára nem puszta eszköze az alkotásnak, hanem tárgya, sőt alanya is. Nyelvi eszközökkel formál a nyelvből művet, miközben maga is eggyé válik vele.

Abban a hitben ringatom magam, hogy értem és tudom anyanyelvemet. De az írósághoz talán az is elengedhetetlen, hogy képzeteim is legyenek róla, mert a nyelv egyszerre fizikai realitás és transzcendens absztrakció, és épp ez a jellege teszi lehetővé, hogy írói fikcióim révén a létezés mélyrétegeibe behatoljak.

Nem könnyű definiálni a nemzetet. Én ugyan hajlok arra, hogy  ne genetikai, politikai, jogi vagy földrajzi, hanem éppen nyelvi és kulturális entitásnak tekintsem, ugyanakkor nem lehet jó egyetlen olyan megközelítés sem, amely alkalmas valakik kirekesztésre, másvalakiket pedig identitásuk kitágításában gátolhat. Így hát, miközben naponta megélem magyarságomat, aközben  még nyelvi és kulturális értelemben sem szívesen kerítem körbe magamat a nemzet fogalmával.

Mennyire határozzák meg életünket a szeretetjátszmák?

Ehhez nem tudok eleget sem az életről, sem a szeretetről. Viszont arra jutottam, hogy egy regény szereplőinek az életét meghatározhatják az effajta játszmák. Ennek könyv alakú tárgyi bizonyítéka most kerül a tisztelt bíróság tagjai elé. Ki-ki eldöntheti, hitelesnek avagy hitvány hamisítványnak találja-e.

A regényben fontos mondatokat olvashatunk az élet kezdetéről és a halál születéséről. Néhány korábbi  művéből is kiderül, hogy íróként foglalkoztatja a halál gondolata. Magánemberként is?

Mivel az író jóval közelebb férkőzött ehhez a témához, mint a magánember, így privát életemben sokat merítek az alkotói folyamat közben szerzett  tapasztalatokból. Ez sok esetben a világ egyéb dolgaira is érvényes. Amit megírok, azt jobban megismerem, semmint ha megélném.

Milyen szerepük van életművében a Mozgó Világ-ban megjelenő Hónaplóknak?

Nagyon hálás vagyok a folyóiratnak, hogy immár 2004 óta igényt tart havi jegyzeteimre. Bár amúgy is buzgó napló-(pontosabban blog-)író hírében állok, de a napi forgácsok mellett hasznosak a havi összefoglalók is: a nagyobb távlat segít eldönteni, mi az, ami érdektelen, és mi az, ami valóban rögzítésre érdemes.

Mi a véleménye a Kertész Ákos-ügyről?

Az októberi Mozgóból ez is kiderül.

Mit gondol a nacionalizmusról? Pattogatott nemzeti identitás?

Egy aforizmát nem igazán érdemes értelmezéssel, magyarázattal felhígítani. Inkább mellé teszek egy igen hasonlót a régebbiek közül: „A nacionalizmus a túlpezsgő identitás habja. Rendes kocsmákban lapáttal leszedik a krigli tetejéről.”

Forrás: ART.CO / Barnás Márton