Egyedi stílusú és humorú írók, mindketten tiszteletbeli nagykövetek Kulináriában, fogják magukat és írnak közösen egy kultúrtörténetbe ágyazott gasztrokrimit, amelynek címe: Ede a levesben. Érdekelne, miben haladhatja meg egy páros mű az egyszemélyeset? Úgy gondolom, ilyenkor, akár két hozzávalóból egy receptben, a kész alkotásban egy harmadik minőség születik. Hogy találtak egymásra és a témára? Hogy ment a közös munka?

Cserna: Nem „Ede" kapcsán találtunk egymásra, hanem, mert kedveltük egymás könyveit. Sok sört megittunk a Szimplában, barátok lettünk, és közben jutott eszünkbe, készíthetnénk együtt egy könyvet a közös szenvedélyünkről, a magyar gasztronómia történetéről. Nem sokat kellett együtt dolgoznunk, hiszen az esszéket külön írtuk, felosztottuk a témákat és mindenki tette a maga dolgát. Persze a szerkezet kialakítása, a képek összegyűjtése, a dizájn kitalálása (címlap stb.) közös agymunka volt.

Fehér: Én élveztem a közös munkát. Akár újra is kezdeném, hiszen témák tucatjait hordozzuk. Még akár három kötetre való esszét tudnánk írni, talán írunk is.

Eredetileg Magyar etyepetye lett volna a könyv címe, ugyanis Mikszáth korában az etyepetye még étvágyat jelentett, de a félreérthetőség okán, és Újházy Ede előtt tisztelegve, átkeresztelték. Elgondolkodtat, hogy a főzés-evés-élvezet hármasságához is kell a humor, és mivel a humor latinul testnedvet jelent, az említett hármasságban ebben az értelemben is benne kell, hogy legyen. A főzéshez, evéshez, no meg az étvágyhoz, az etyepetyéhez is kell egy kis humor, fantázia, örömre nyitottság. Van ebben valami?

Cserna: Van. Nem is kevés...

Fehér: Testnedv és örömre nyitottság. Sajnos rövid az élet.

Úgy vagyok a receptes könyvekkel, hogy már szinte az olvasásuktól eltelek! Edét képtelenség egy szuszra kiolvasni, igen kiadós, kóstolgatni kell! Nem mondom, könnyű kis étel az ürütokány babbal, vagy a rákfarokkal töltött galamb... Szellemi feloldásként jól jön rá Hamvas Béla Vita Illuminativája! Melyik a kedvenc fogásuk?

Cserna: Nem a kedvenc receptjeinket gyűjtöttük a könyvbe, hanem a cikkeket „illusztráltuk" régi receptekkel. Sokszor az esszé (krimi) utáni receptsor egy étel (alapanyag) fejlődési ívét ábrázolja, esetleg elzüllésének ívét. Például a pacal-írásnál az volt a cél, hogy az írásban említett pacal-korszakokat bemutassuk autentikus ételleírásokban is.

Fehér: Edével talán elindítottunk egy folyamatot, amely végre megbízhatóan tisztázza a magyar konyha eredetét. Azt egyáltalán, hogy mi a magyar konyha. E tárgyban rengeteg délibábos szamárságot leírtak már, és írnak le a mai napig. A minden alapot nélkülöző hamis állításokat, adatokat egymástól veszik át a szerzők. Érthetetlen, hogy miért nem alakult ki Magyarországon gasztrotörténet-írás. Ha valaki vállalkozna rá, a nulláról kell indulnia!

Nincs jobb a családi recepteknél: a kézírásos lapokon zsírpecsétek, sütés-főzés közben ejtett kéznyomok, cukorillat - merő egy költészet minden papírszelet! Úgy vettem észre, hogy a nő minél idősebb, annál jobban főz. De a férfiak közt is akad kiváló szakács, sőt, a mesterszakácsok általában férfiak. Eddig nem sikerült rájönnöm, hogy miért. Mondanának valami támpontot?

Cserna: Valahogy úgy alakult, hogy a nőké lett a szakácsművészet rutin része. Tehát az ő feladatuk a család mindennapos ellátása. Ők abban a pár tucat ételben, amit évtizedeken keresztül szinte nap mint nap készítenek, elképesztő magasságokat, profizmust érnek el. Így tökéletesedik ki sok esztendő alatt a nagymama töltött káposztája vagy vargabélese. A férfiak ezzel szemben „hétvégi mesterek" lesznek, az ő feladatuk a kísérletezés, az újat alkotás. Annak, amit elmondott, persze szociológiai okai is vannak, és biztosan a nemek közötti lelki különbség is közrejátszik.

Fehér: Ezen még nem gondolkoztam. Talán a nők nem ebben akarnak kiteljesedni. Mindenesetre, ahogy világdivattá lett a csúcsgasztronómia, egyre több nő veszi ki a részét belőle.

Forrás: bárkaonline.hu