Parti Nagy Lajos
A hullámzó Balaton
Parti Nagy Lajos nem bánik kesztyűs kézzel a magyar
nyelvvel: mindent kihoz belőle, ami kihozható.
Szétszedi, majd összerakja a szavakat és
kifejezéseket, abajgatja, csinosítja a nyelvet. Keze
nyomán a legkopottabb szavak is megtelnek valami
újfajta ízzel, s olybá lesznek, mint azok a nők, akik
kivirágoznak, ha szeretik őket. És Parti Nagy szereti
a szavakat, miképpen azok is őt. Meghajolnak előtte,
vagy vigyázzba vágják magukat, s olyan is akad,
amelyik a nyakába csimpaszkodik.
Így kínálkoznak fel az író számára,
aki `novellamakettekbe` rendezi őket, de úgy, hogy
ezek a makettek lecsupaszított szerkezetükkel is egy
nagyon ismerős, jóllehet kevéssé szerethető világot
tárnak elénk. A roncsolt, tört, fiktív monológokban
groteszk és szürreális, álomszerű és szociografikus,
bizarr és fantasztikus motívumok fonódnak egybe,
meghökkentő szókapcsolások, nyelvi bravúrok és
szójátékok követik egymást. E grammatikai tér
szereplői között találjuk többek között a nagy evészet
sportbajnokát, a kukatúró öregasszonyt, a vízilénnyé
átváltozó, rejtélyesen eltűnő munkásembert, és néhány,
az új időkhöz kiválóan alkalmazkodó mesehőst is.
Parti Nagy Lajos: nyelvkirály. A hullámzó Balaton: a
nyelvkirályság.
