Egy autó ablakán két láb lóg ki, talppal kifelé. Egy pár kopott talpú, elnyűtt, Adidas márkájú sportcipő van az ismeretlen alak lábán. Valószínűleg használtan vette, valaki más már eleve elhordta. Bizonyosan egy nyugat európai férfi használta a reggeli, vagy az esti kocogáshoz. Miután kicsit elkopott a talpa, kidobta. Vagyis nem így történt, inkább elvitte egy használt  ruha leadóhelyre,abban a tudatban, hogy ot olyan emberek kapják, akik rászorulnak. Valamilyen természeti csapás miatt mindenük oda veszett, és pótolni kell az elveszett ruhákat.  Nem is gondolva arra, hogy ezekkel valakik kereskedni fognak. Máris az események közepébe vágtam. A történet két főszereplője, Wladek és Pawel használt ruhákkal és bőrkabátokkal „csencsel”. Elindulnak poros városkájukból, amit a szerző nem nevez néven, de a leírásokból sejteni lehet, melyik lengyel város is lehet a történet színtere. Utazás közben Wladek történeteket mesél Pawelnek. Pawelt a Kilenc című Stasiuk regényből ismerheti az olvasó. A Taksim ennek a könyvnek a folytatásaként is olvasható. Wladek történetei nagyobb részben 1988 körül játszódnak. Az idő, tér meghatározása a következő. Idő: az 1980-as évek vége és a kilencvenes évek. A tér kelet Európa. Románia, Ukrajna, Magyarország és Szlovákia.
   

Parti Nagy Lajosnak vannak hasonló tónusú elbeszélései a Hullámzó Balaton című könyvében. 1988 körül kezdtek beáramlani hazánkba is a nyugat-európai használt ruhák. Olyan holmik, amiket addig csak külföldi divatlapok színes fotóin láthatunk. Gyerekként érdeklődve lapozgattam egy ilyen, valószínűleg NSZK-ás divatkatalógust. Csodálkozva, figyelve a nők és férfiak állandó mosolygását. Ezekben a kis történetekben, amik néha egymásba érnek, elevenedik fel egy nagy közös kelet-európai történet. Maga a fő történet ideje a 2008-2009 közé tehető. A rendszerváltások utáni eufóriának már az emléke is régen szertefoszlott, akárcsak a térség határai az uniós csatlakozás után. Pawel és Wladek szállítják a használt ruhákat, és más mindenféle használt holmit, ami éppen akad. A nyugat-európai tömegfényűzés, luxuspazarlás kegytárgyait. Ledobott, eldobott ócskaságokat. De Adidas, Nike, Lewis az áru, nem „bóvli” kínai utánzat. Útjuk során az olvasó megismeri az eldugott falvak szegényeit, dörzsölt kereskedőit, a putrikon és cigány villákon keresztül bejárva a térséget. Közben a regény hősei kalandokba keverednek. Embert is csempésznek, ha a sors, vagy az emberi kapcsolatok titkos szövedéke úgy kívánja.
   

A múlt csak addig terjed, ameddig emlékeznek rá. Egy jelenetben Pawel régi újságokat dobál a kocsijába, hogy elvigye őket a MÉH telepre. „hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekbeli lapok. Még az arcokat is felismertem az első oldalon. Rég eltűntek, és a sírban rothadtak.” A kommunista múltat el akarják felejteni. Az előtte lévőre már nem emlékeznek. Csak pusztuló, romló tárgyak maradtak, még szét nem rohadnak, mállnak, mint a régi újságok percemberkékről szóló cikkei. A mesteremberek kihaltak, megszűnt az apáról fiúra szálló folytonosság. A jelenben élnek, ezért fontos minden történet, ami a rendszerváltás közben, vagy azután játszódik. Az még talán az övék. A telepek, szegénynegyedek és cigány villák lakói a fogyasztói társadalom hulladékán élnek. A jelen időtlen eseményeiből megismerhetjük a „csencselés” mesterfogásait. Azokat, aki csak pénzt látnak benne és azokat, akik az árut megvásárolják. A vásárlók szemében azok a holmik egy másik világ hírmondói. Egy olyan világé, amiben élni szeretnének, de nem adatott meg nekik ez a lehetőség. A tárgyakon és ruhákon keresztül úgy érzik, talán kicsit élik is azt az életet, amit máshol élhetnének.
   

A regény egyik visszatérő fiktív helyszíne Medziborie. A tér- és helyleírásokból sejteni lehet, hogy a szlovákiai Mezőlaborcról van szó. A város főterén egy múzeum előtt pakolja ki Wladek és Pawel az áruját. Az olvasónak kell rájönnie milyen múzeum van Mezőlaborcon.  Andrew Warhola 1912-ben Mezőlaborcról Amerikába ment, ahová kilenc évvel később felesége is követte. Andrew Warhola a család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1928-ban. A nevét apja után kapta, amit később Andy Warholra változtatott. Ezért van Mezőlaborcon múzeum a pop-art egyik legismertebb személyiségének. Stasiuk olyan információt csempészett bele a könyvbe, amit csak kevesen vesznek észre. A regény szerkezetében felismerhető a pop-art egyik fő mondanivalója, ahogy Robert Rauschenberg megfogalmazta. „Nem akarom, hogy a kép olyan legyen amilyen nincs. Szerintem a kép valódibb, ha a valós világ részeiből készül.” Ha a „kép” szót regényre cseréljük, más értelmet kap az egész történet. Stasiuk valódi történetet akart írni, valós szereplőkkel, ami maradéktalanul sikerült is neki. 

A kritika a Sense Magazin tollából származik.