Minden részében kiegyensúlyozott modern regény ez, legalábbis számomra. Nem úgy korszerű, hogy valamilyen metafora, valamilyen parafrázis, valamilyen kifordítom-befordítom alkotás, valamilyen mondom-ezt-és-értsed-azt miskulancia, nem.

Könnyen olvasható, aktualitását a tartalom adja: a szerző szinte filmet készít a nyugat-európai hi-tech technológia és a bőség vonzásában élő nem gazdag, de szegénynek sem nevezhető házaspárról, meg a környezetükről. Az alaphelyzet: biztonság a bizonytalanságban, vagy fordítva, bizonytalanság a biztonságban. Még az is ösztönözheti az olvasót, hogy Terézia Mora fordította németreEsterházy Péter Harmonia caelestis című művét. 

A 21. századi életünket az infokommunikáció – távközlés, plusz informatika, plusz média – jelentős mértékben meghatározza, ezt a glóbuszt járja körül az író. Főhőse Darius Kopp, aki mérnök-menedzser, egy nemzetközi cég megbízásából hálózat nélküli szélessávú internet-rendszert próbál elsózni Berlintől keletre. Közvetlen és morcos felettese Londonban van, barátságos nagyfőnöke valahol Ámerikában, így aztán ő a cég egyetlen embere az egész kontinensen. 

Ám a regénycím más tartalmat is hordoz – de erről később. Bár a Fidelis Wireless munkatársainak a kommunikáció a mindennapi kenyerük, Darius a górékat nehezen érti meg, de nem azért, mert az angollal néha még gondjai vannak. Herr Kopp azt hiszi, őt szeretik a főnökei, és nem azért, mert rátermettebb vagy hatékonyabb, mint a kollégák, hanem mert rokonszenvesebb náluk. Ebben persze téved. 

Nagyobbrészt Berlinben játszódik a történet, de az író a metropoliszból csak annyit mutat meg, amennyi a sztorihoz feltétlenül szükséges. Pedig szereti Berlint – mármint a főhős. „Az én városom. Úgy tekintek végig rajta, mint hazatérő az otthonán, és egyúttal mint egy frissen érkezett földönkívüli. (–) Jól táplált, egészséges, derűs populáció. (–) Moziba mennek. Étterembe. Koncertre. Táncolni. Kaszinóba. (–) A büszke öröm vigyorával az arcukon, hogy megtehetik.” Darius is megteheti, és meg is teszi. Ha valakivel vagy akár egyedül nekilódul, telhetetlen: büfé, étterem, kávézó, mozi, komolyzene, sanzon, tüntetés. „A legjobb és legrosszabb volt egyszerre a fröccs egy magyar kávézóban…” 

A Kopp házaspár egy hetét követhetjük nyomon, pontosabban a történet péntekkel kezdődik és péntekkel zárul. Az olvasónak nem kell idősíkokkal bajlódni, mert a sztori lineáris, és nem kell a szereplőkről jegyzetet készíteni, hogy össze ne tévessze őket, mert van Darius, van Flora, a feleség, és más mindenki epizódszereplő. A férfi idejének nagy részét a laptopjához ragadva tölti. Műveltsége korlátozottnak tűnik, hiszen politikáról, sportról, zenéről, irodalomról nemigen esik szó. Szakbarbárnak mondható. Társaságban, például felesége barátnőjének leginkább a vezeték nélküli hálózatokról, és az azokat fenyegető veszélyekről tud beszélni. „A hagyományos hálózatokkal ellentétben a vezeték nélküli hálózatok láthatatlanok. A Fidelis Wireless új központ ellenőrzőegységével kapunk egy olyan képernyőfelületet, amelyen minden …” És így tovább, hosszasan. Megsértődik, ha valakit ez hidegen hagy.

Világpolgárnak is nevezni lehetne Herr Koppot, hiszen sok várost és országot ismer – vagy vél ismerni – Budapesttől Isztambulig, Örményországtól az Egyesült Államokig – nem csak virtuális utazások révén. Mindenhol boldogulni tud, csak hát, igen, ismét sajátos módján. A világ számára kitágult, ugyanakkor nagyon összeszűkült, ami, ugye, természetes. Egyedül kuksol az irodájában, igazi barátja nincs, nője csak egy, a felsége. Van persze anyja, húga, akikkel törődni kellene, miközben ő maga is segítségre szorul. Végül is talán csak káprázat Dariusnak az érzése, hogy Berlinben élő értelmiségiként, a hi-tech birtokosaként mindennek a kellős közepén, sőt a tetején van. 

Néhány képbe is sűríteni lehet a regényt. Első fotó: Herr Kopp, a kopasz, köpcös, pocakos, öltönyös, laptoptáskás fiatalember állva issza a varázsitalát, a capuccinót extra adag cukorral. Második fotó: az irodaházban bérelt klimatizált szobájában ücsörög a regional sales manager, előtte a felnyitott laptop, mögötte a káosz.Harmadik fotó: barátjával, Jurijjal bulizik. Csak az előétel menüje féloldalnyi szöveg. Habzsol. Negyedik fotó: feleségére, Florára vár annak munkahelyén, a strandbüfében. Közben tömi magát. 

Flora magyarnak vallja magát. A lány tizenkét évesen kollégiumba kerül, később német ösztöndíjat kap, és soha nem tér haza. Magyarországra úgy emlékszik, hogy ott kedvességet és közvetlenséget sosem tapasztalt. (Azt gondolom, jó lenne, ha ez a megállapítás minden magyar olvasónak fájna.) Berlinben egy független filmproducer asszisztense lesz, aki persze becsapja. Ezután ismerkedik meg Darius Kopp-pal, aki gyorsan feleségül veszi. Az ifjú asszony szuperérzékeny; a regény elején még egyenrangú szereplő a férjével, később egyre kevesebb szó esik róla. Talán azért, mert ő az egyetlen biztos pont Darius életében.

Most veszek egy nagy levegőt.

Muszáj a könyvborítón található fülszövegről írnom. Minden mondata hamis. Azt állítja, hogy a regény „szerelmi történet” férj és feleség között. Ugyan már! Flora és Darius egymásra van utalva, számukra a másik – lásd a regény címét. Ez a helyzet persze nem zárja ki a kisebb konfliktust, hiszen az asszonynak egyszer csak elege lesz az urából, ami nem csoda… Azt is mondja a fülszöveg írója, hogy a főszereplő, „Kopp NDK-s múltú németként megpróbál rendet teremteni ott, ahol nincs”. Dariustól semmi sem állt távolabb, mint a rend és a rendteremtés. Éppen az ő hanyagságából adódik a történet minden fordulata. „Flora, a felesége, egy finom, művelt nő eközben pincérkedik, mert úgy érzi, így tudja leginkább megőrizni a méltóságát.” Flora nem a méltóságáért dolgozik pincérnőként, hanem mert nincs más választása, ugyanis minden hónapban többet költenek, mint amennyi a tényleges bevételük. 

A fülszöveg méltatlan a vaskos, kitűnő regényhez – amelyet Nádori Lídia fordított magyarra. Szerencsére a kék papírborító könnyen levehető, és marad a fűzöld, keménykötésű, szép könyv.

Kibédi Varga Sándor írása itt olvasható.