Szokásom a recenziókat a könyvek küllemével indítani, ezúttal sem teszek másként, sőt, jelen írásom címe most részben a külcsínre vonatkozik. A Szép versek antológia fénykorában (60-80-as évek) az aktuális kötet a költők egész oldalas portréfotóival kezdődött, de már a védőborítóról is a szerzők néztek ránk, mint vén diákok az érettségi tablóról. Aztán a nyolcvanas évek vége felé valaki gondolt egyet, vagy inkább osztott-szorzott, és jöttek a puha kötésű, szerényebb kivitelű Szép versek. (Szép versek-ek?) Egy évtizede a kiadó újra „bekeményített”, a kötetek szépülni kezdtek, hogy 2011-ben elmondhassuk, az idei könyvheti antológiák (mert e megfigyelés a Körképre és a Rivaldára is vonatkozik) egyenesen szemrevalók. Figyelemkeltők. Az utóbbi évek szépülései Pintér József munkáját dicsérik, már a labirintus és a hullámzó névfolyó sem volt rossz. Idén semmi trükk, sárgás alapon különböző méretű és színű betűk vannak, kicsit a retro jegyében fogantak, de van, akinek az összkép inkább Kassákot idézi.   

Az említettek folytán fokozott várakozással lapoztam fel a könyvet. Nem csalódtam. Péczely Dóra ötvenhat kortárs költő verseiből válogat, széles a merítés, huszonhárom nyomtatott és internetes folyóirat került górcső alá. Az összkép ennek megfelelően kellemesen eklektikus, de nem a színvonal, sokkal inkább a költői világok vonatkozásában. Sok ismert, „nagy” nevet örömmel fedezek fel, de hiába keresem pl. Kiss Judit Ágnest vagy Szabó T. Annát. Sebaj, majd jövőre! Itt van viszont Kovács András Ferenc, Karafiáth Orsolya, Térey János, Vörös István... Nem sorolom tovább.  

Inkább elmondom, hogy kortárs verset olvasni egyáltalán nem nyűg, sőt. Tetszenek Dobai Bálint magyaros tizenkettesben kipusztuló állatai, Gerevich András „feleslegei”, Juhász Ferenc Esti könyörgése. Mesteri, ahogy Kántor Péter egy whiskys üveg mellől az Úrhoz fellebbez, ahogy Karafiáth „anya” viselt dolgairól mesél, de Kemény Lili Bűnbeesése is kimagasló teljesítmény. KAF Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatékából című ciklusa pedig igazi stílusbravúr. Egytől egyig szép versekről beszélhetünk, de a szép vers nem csak szép, hanem jó is. De Mitől jó egy vers? Vagy: Mitől vers egy vers? Az alfabetikus sorrend jóvoltából Vörös István éppen a kötet záróakkordjaként teszi fel ezeket a lényegi kérdéseket, mintha tudatosan a könyv utószavát írná. „Egy vers attól még nem / jó, ha semmi se rossz / benne.” „A vers attól vers, / ha valami ellenszenveset / vagyunk kénytelenek / megszeretni benne. // Ezért olvasnak olyan kevesen verset.”

Remélem, aki ebbe a könyvbe belelapoz, csatlakozik e kisebbséghez vagy marad a kevesekkel, akikből akár még sokaság is lehet. Miért ne? Hölgyeim és Uraim, Önökön a sor!

Szerző: Sain Gábor

Forrás: Sensemagazin