„Bíró Yvette első regénye nem önéletrajz, mert a személyesen megélt és a képzeletbeli események szabadon keverednek benne” – ilyen kurtán-furcsán kezdődik a könyv fülszövege, majd a folytatásban sem mond semmi konkrétabbat. Aha, persze – teszi hozzá rögtön, csípőből a magát dörzsöltnek vélő olvasó, majd gyorsan elszégyelli magát. Mert igazából nem tök mindegy, hogy önéletrajzi-e vagy nem?

De ne siessünk ennyire előre! Azt olvassuk: első regénye. Bíró Yvette 1930-ban született Budapesten, a filmszeretők elsősorban esszéistaként, másodsorban forgatókönyvíróként ismerik. A Profán mitológia, A hetedik művészet vagy a Nem tiltott határátlépések szerzője később már Mundruczó Kornél munkatársa annak két utolsó filmjében, a Deltában és a Szelíd teremtésben. Majd most, 80 évesen mindenképpen szeretné kiadni első regényét is. Régóta írt-írogatott feljegyzései mára álltak össze, és talán érték el az igénynek azt a szintjét, ami azt mondja: most már mehet.

A regény főszereplője Marion, akit az első „jelenetben” – lám, nem tudunk elszakadni a filmes látástól – autóbaleset ér, fia és férje ott marad, így ő az egyetlen, aki kap még egy esélyt. Ez volna a második születésnapja, s a könyv nagy terjedelemben, hosszasan írja le az eszmélés, a gyász, az első mozdulatok, gyógytornák, az új élet szép, de fájdalmas, melankólikus pillanatait.

Az eszmélés után az útkeresés jön. Marionnak megtalálni az új világban a régi helyét – vagy ha az nem megy, akkor az újat. Önmaga belső utazását egy külső is alátámasztja: San Francisco, Jeruzsálem, Párizs, Varsó és még sok más hely – a megnyugvást egyik helyen sem látni rajta. Valami abban a régi autóbalesetben végérvényesen eltört. Azt keresi, ahhoz szeretne folyton visszatérni.

Nemrég olvastam egy interjút Lovas Balázzsal, Bíró Yvette fiatalabb kollégájával. Amikor a riporter arról faggatta, miért a forgatókönyv, és miért nem lett író, ő csak annyit mondott: az egy másik műfaj. Ő történeteket szeret kitalálni, de azok a fineszek, amik egy regény részei, az már más kérdés. Ami hozzám még közelebb hozza a regényt – és ezt már én mondom –, azt csak a szépíró tudja.

A kíváncsiság – és a rovatvezetői „parancs” – vitt rá ennek a regénynek az elolvasására. Filmelméleti okulásom okozója, a legjobb Mundruczó-filmek aktív közreműködője megérdemelt egy próbát. Az író Bíró Yvette azonban kisebb csalódást jelentett. Nincs ezzel a könyvvel semmi gond, de egy pillanatra sem tudtam magamhoz közel érezni a főszereplőjét. Annak hiányában pedig maradt az entellektüel.

Forrás:Filmtekercs.hu