Bár a nap még gyönyörűen süt a víz már nem nagyon alkalmas arra, hogy elmerüljünk benne. Éppen ezért arra gondoltunk egyszer-egyszer ajánlunk számotokra olyan könyveket, melyek olvasásához szerencsés esetben a Balaton közelsége párosul.

Ulickaja első elbeszéléskötete – viszonylag későn – 1983-ban jelent meg, de alig vettek tudomást róla. Írásait az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították, és hamarabb publikált külföldön, mint szülőhazájában. Átütő sikert az 1995-ben, Franciaországban megjelent kisregény, a Szonyecska hozott, amelyért Ulickaja Medici-díjat kapott 1996-ban. (Ezt a kötetét azóta közel harminc országban adták ki.)A magyar olvasók elsőként a Médea és gyermekei, valamint a Kukockij esetei című regényeit vehették kézbe, amelyek hamar az olvasók kedvencévé tették Ljudmila Ulickaját. 2004 őszén az Életművésznők című regénye megjelenése és az Embertan és irodalom: elbeszélésbe oltott gének Ljudmila Ulickaja regényeiben elnevezésű pécsi konferencia hozta Magyarországra. 2009-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként újra Budapestre érkezik. Számos irodalmi díjat (köztük – a Kukockij esetei című regényéért – a legrangosabb orosz irodalmi elismerést, a Booker-díjat) és elismerést kapott, Oroszországban és a világ más részein egyaránt.

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig” terjedő időszak, az „olvadás” és a „pangás” korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai: megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer.

A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a 20. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.
A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Ljudmila Ulickaja két dologhoz ért nagyon: a meséléshez és a nők lelkéhez, ez pont elég, hogy a legnépszerűbb ma élő orosz író legyen belőle. Ulickaja regényei az egymásba fonódó sorsok szövedékeként bemutatott élet lezáratlanságának, az egyetlen elv, motívum mentén való elrendezés lehetetlenségének, az állandó, feltartóztathatatlan változásnak az élményét adják. Ljudmila Ulickaja, aki szakmája szerint genetikus, hősei személyiségének tragikus mélységeibe lát, mégis úgy folytatja az orosz próza legjobb klasszikus hagyományait, hogy az életszeretet és életigenlés mágikus ereje sugárzik soraiból.azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.

Forrás: Siófoknights