A hátsó borító tanulsága szerint „Bíró Yvette első regénye nem önéletrajz, mert a személyesen megélt és a képzeletbeli események szabadon keverednek benne”. Ez a kitétel már így önmagában a jó irodalom egyik ismérve, ám a képzeletnek jelen esetben másik olvasata is lehet. A Futóban ugyanis nem csupán valóság és fikció alkot nyilván pontos dramaturgiai szabályok szerint kiporciózott elegyet – a szerző ismert filmes szakember, filmesztétikai értekezéseken kívül sikeres forgatókönyvek fűződnek a nevéhez –, hanem könnyen olvasható, pergő cselekményű epizódok és lassan, méltósággal hömpölygő, eszszébe hajló és bizony komoly befogadói erőfeszítést kívánó eszmefuttatások váltogatják egymást. Különösen igaz ez a regény második felére, ami a főhős külföldi bolyongásairól és útkereséseiről szól, amelyek során óhatatlanul is hol újraélni és újragondolni, hol betapasztani próbálja a múltat, hol viszont a képzeletben alakot öltő árnyakkal kényszerül viaskodni.

A történet egy autóbalesettel kezdődik, amelynek következtében Marion elveszíti a férjét és a fiát. A tragédiát és a szeretteivel kapcsolatos emlékeket igyekszik magába zárni, a temetésre nem megy el, a temetőbe se látogat ki. Amikor fölépül a sérülést követő műtétekből, visszatér értelmiségi munkájához, aminek fontos velejárója az államszocialista Magyarországon búvópatakként létező ellenzéki mozgalom tevékenységében való hol több, hol kevesebb közreműködés. Ez az oka annak, hogy emigrációba kényszerül – helyesebben kényszeríti a hatóság azáltal, hogy útlevelet nyom a kezébe.

Marion tehát kikerül Nyugatra, ahol szembesül azzal, hogy 1968 és Woodstock távolról olyannyira csodált élménye immáron emlék csupán. Az amerikai egyetemista ifjúság a „flower power” helyett új célokat tűzött ki maga elé: „jól vizsgázni egy esetleges ösztöndíjért, elismerést és hiú dicsőséget szerezni, jól élni a nyüzsgő sokaságban. A tegnapi jelszavak, ha irigykedve is, hangzatosnak tűntek. Nincs kiábrándítóbb, mint egy elzúgott forradalom romjai között takarítás után »normálisan« élni.” Marion ily módon az addig hőn áhított szabad világban befelé fordul, s bár jönnek-mennek a különféle új ismerősök (leginkább férfiak) az életében, őt immáron az olyan kérdések foglalkoztatják, amilyenek Jákobot is Mózes első könyvében: „ki tusakodott vele a hajnal feljöveteléig".

Az írás itt folytatódik.