Amikor tavaly egy meleg nyári napon átutaztam Ungváron, mivel egy kisebb társasággal voltam és amúgy is nagyon siettünk, nem látogattam meg Balla D. Károlyt. Nem látogattam meg, de miközben a városban araszoltunk, nézelődtem, és próbáltam kitalálni, merre lehet az az akkortájt bizonyára a szokottnál is forróbb manzárdszoba, amelyből Balla a világ történéseit figyeli, és ahonnét rendszeresen tudósít szemlélődéseiről – hol az írói életmű részeként, hol ahhoz ezer szállal kapcsolódva online felületen. Nem kétséges ugyanis, hogy BDK Kárpátalja legismertebb bloggere. Életének külső és belső rezdüléseiről számol be az interneten, sőt megkockáztatom, ő a magyar irodalom „leginteraktívabb” alkotója: ha valaki egyszer alaposan meg fogja vizsgálni írói pályáját, nem hagyhatja figyelmen kívül számtalan virtuális megnyilvánulását a blogbejegyzésektől kezdve egészen a közösségi oldalakon tett hozzászólásokig.

Nem meglepő, hogy új kötete, harmadik regényemár amegjelenés előtt saját blogot kapott. Ebből megtudhatjuk, hogy amű első darabjai 2004-ben keletkeztek, amelyekből kiindulva a szöveg négy-öt évvel később formálódott egésszé. Mégpedig oly módon – derül ki ugyancsak a blogból, pontosabban egy arra föltett, szintén internetes interjúból –, hogy az író nem készített semmiféle előzetes tervet, hanem egyszer csak nekiült a regénynek, „hátha utóbbi majd megteremti az előbbit (…) csak elkezd folyni a szöveg, egyik mondat hívja a másikat, egymásból következnek a dolgok, és nem a szent koncepcióból”.

Mindez nagyban tetten is érhető. „Azon a reggelen majdnem megszerettem az apámat, mondja a regényem elején hősöm az ablaküvegnek” – ezzel a mondattal kezdődik a Tejmozi. Hamar kiviláglik azonban, hogy a főhős alapvetően narrátor is, lévén, hogy a szöveg egyes szám első személyű, ám a legelső mondatban meghatározott másik, „valódi” elbeszélő a későbbiekben csupán időnként „jelentkezik be”: olyankor, amikor mintegy megmutatja nekünk a főszereplőt, aki vendégtanári állásának elfogadása után egy tengerre néző ablak előtt állva gondolkodik a múltbéli dolgokon; egyébként teljesen átengedi a terepet neki.

Benedek Szabolcs írása itt folytatódik.