A Wikipédia szerint a lemur gyűrűsfarkú maki, Madagaszkár területén él. „A sziget nagyon régen elvált minden más kontinenstől. Indokolható álláspont szerint tulajdonképpen önálló kontinens. Emiatt élővilága egyedi.” Ennek jó része endemikus. „Endemikusnak az élőlények azon fajait és egyéb rendszertani egységeit nevezzük, amelyek természetes állapotban csak egy adott elterjedési terület határain belül élnek.” Magyarán: Madagaszkáron egyedülálló fajok találhatók.

„A legérdekesebbek azok az endemikus fajok, amelyek csupán egyetlen országban vagy azon belül is csak egy kisebb térségben, esetleg mindössze néhány négyzetkilométernyi területen fordulnak elő.” Ily módon a lemur Madagaszkár egyik szimbóluma.

Ami pedig az etimológiát illeti, ha felcsapom a Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótárát, azt olvashatom, hogy a lemur latin eredetű kifejezés, az elhaltak, holtak lelkét jelenti, valamint kísértetet. A szótár még említ egy lemuria nevű ünnepet is, amelynek célja a holtak ártó szellemeinek kiengesztelése. Amúgy egyesek szerint „létezett” Lemuria nevű kontinens is, Észak-Amerika és Ázsia/Ausztrália között, amolyan Atlantisz-féle, mivel elsüllyedtnek vélik. Atlantiszt viszont későbbre datálják. Így Lemuria viszi ez idáig az őskontinens címet bizonyos nézetek szerint. Hogy tektonikus mozgások vagy pólusváltás következtében süllyedhetett el, vitatott, de a tárgy szempontjából nem is lényeges.

Innentől kezdve az olvasó fantáziájára van bízva, hogy mit is akar belelátni ennek a lemurnak a vallomásaiba. A rég megélt gyermekkor ősemlékeit, amelyek a felnőttet kísértik mintegy szellemként egész életén át? Visszaemlékezés ez, vagy vágyódás a gyermekkor után? Ugyanis hol a gyermekkorban járunk, hol a felnőtt életében. Természetesen a múlt eseményei, történései hatással vannak a jelenre, gondolom, többek között ezt hivatott megjeleníteni, hogy folyamatosan ugrálunk az időben. Ahogy az életkor, úgy az identitás is bizonytalan a műben. Vajon azonos-e a szerzővel a narrátor? Hol igen, hol nem… Kicsit az a benyomásom, mintha az identitástudat alakulása a szerző esetében még mindig folyamatban lenne – ezt, minden élc nélkül, pozitív értelemben gondolom. Amolyan „jó pap is holtig tanul” féleségként.
Szövegszerkesztése bennem azt a benyomást kelti, mintha egy jó nagy adag marihuána elfogyasztása után írta volna az egész könyvet – majdhogynem egy szuszra, esetleg pár tudatmódosító bogyó után, de használhatta az ódivatú parkettalakkot vagy a hígítót is. Ehhez társul még sajátos humora, amely legtöbbször a gyermeki naivitás abszurditásából fakad. Csak úgy tolulnak a gondolatok egymás hegyére-hátára, egy-két „józan” pillanatot találok csupán a prózájában. Egyesek szerint az a jó írás, amin nem érződik az izzadság szaga. Hát ezen egyáltalán nem érzem! Leginkább József Attilától a Szabad ötletek jegyzékére asszociálok.

A szerkesztés tehát eklektikus, de itt ne a jól megszokott „ponyvaregényes” mozaikokra gondoljunk, az egész inkább álomszerű képzettársítási folyam. A gyermekkori emlékek, csínytevések, frusztrációk, a „nem akarok felnőni” érzése keveredik a felnőttkori én tengődéseivel, tivornyáival. Ez utóbbiak esetében már olvasva is sok nekem a bódító szerekből. Végül a kaotikus emlék- és gondolathalmazból összeáll a Nagy Egész.

Rejtélyekből, jelképes motívumokból nincs hiány, a „lemurság” mellett végigvonul az íráson az Ízisz-motívum is. Ízisz az ókori egyiptomi mitológiában Ozirisz húga, egyben felesége. A termékenység, a nőiesség és az anyaság megtestesítője. Kultusza még a római korban is élt. Ízisz a szétszakított Ozirisz darabjait gyűjtögeti, akit testvére, Széth gyilkolt meg. Miután összegyűjtötte a darabokat, a sakálfejű Anubisz – a halottak istene – összerakta és valamilyen formában életre keltette Oziriszt. Fiukat, Hóruszt már „halottként” nemzette.
Mit jelenthet Ízisz Garaczinál? Az anya alakját? Nem hiszem, ez túl kézenfekvő lenne, nem lenne garaczis. Sokkal inkább gondolok arra, hogy amint ezt az írást is össze kell rakni magában a kedves olvasónak ahhoz, hogy teljes képet kapjon, úgy a szerzőnek is össze kell szedegetnie a múltja darabjait, emlékmozaikjait és fel kell támasztania ahhoz, hogy felnőtt identitása teljes lehessen. Persze ez is csak egyféle megfejtése a többalternatívás értelmezésnek.
Az biztos, hogy a Garaczi-hang szokatlan. Főként 1995-ben lehetett újszerű, amikor a kötet megjelent. Az alcím pedig már akkor sejtetni engedte, hogy folytatást is várhatunk. 1998-ban meg is jelent a Pompásan buszozunk! című 2. kötet, majd ezt követte 2010-ben az Arc és hátraarc.

Stanczik Edina írása a papiruszportálon .