Tizenhat éves koromban találkoztam először Gróf Vay Sándor nevével. Akkoriban már bőszen bújtam az antikváriumok könyvektől roskadozó polcait. Abban az időben még mindegyik antikváriumban lehetett kapni Vay Sándor tízkötetes munkáiból egy-egy példányt. Kellemes volt kézbe venni a vajszínű selyembe kötött köteteket.

    Mikor először hallottam Rakovszky Zsuzsa új könyvéről, és hogy miről szól, és ki is valójában V.S., rögtön arra a vajszínű selyemkötésű könyvre gondoltam. Ezért sem lepődtem meg, mikor megláttam magát a könyvet. A piros alapon kibomló, fekete, virágszerű mintákat tompán csillogó fekete keret szegélyezi. Jól illeszkedik ebbe a kompozícióba a matt fekete „VS” cím. Már a könyv puszta megjelenésén érzünk valami titkot, amit a monogram-cím csak erősít. Ez a titok a történet főhősének személye, vagyis nemisége.

    V. S. nőnek született, valódi neve Sarolta, mégis férfiként éli mindennapjait, Sándor néven publikálja írásait. Apja fiúként nevelte, öccsét meg lányruhákban járatta. Ez persze nem magyarázat férfiként való viselkedésére. Írásom csak annyira foglalkozik V. S. nemi identitásával, amennyire az feltétlenül szükséges.

    A történet naplójegyzetekkel indul, és pár kommentált versel. Sokan felvetették a kérdést, hogy vajon tényleg V. S. versek szerepelnek-e a szövegben, vagy azokat Rakovszky írta. Végül a kritikusok arra a következtetésre jutottak, hogy azokat a verseket a regény szerzője írta. A költemények tökéletesen megfelelnek a kor – XIX. század második fele – ízlésének. Fokozatosan bontakozik ki a történet és szereplőjének alakja. Sajnos a fülszöveg már lelőtte a felismerés varázsát. Ugyanis az egyes szám első személyben beszélő szereplőről fokozatosan hullik le a lepel. Nem férfi, mint ahogy elmondásából kitűnik, hanem nő. Hiszen női börtönben van, és éppen ezért szoknyát kell hordania. Folyamatosan panaszkodik a ruhákra, mégis úgy tűnik, nem vesz róla tudomást. Szükséges rossznak tekinti. 

    A naplójegyzetek, versek váltakozása megtöri a regény szerkezetét. Ezekhez jön még a börtönpszichológussal folytatott beszélgetések leírása, Dr. Birnbacher szemszögéből nézve. Döbbenten vesszük észre, mennyire másképp írja le a beszélgetések tartalmát, mint V. S. Itt kezdünk kételkedni az elbeszélő szavahihetőségében. Igaz, már előtte is voltak kétségeink igazmondását illetően. V. S. szemén keresztül látjuk a valóságot, ami nem száz százalékosan valós. Vagyis V. S. számára ez a valóság. Az olvasó el is fogadja ezt a valóságot. Igazat ad neki Birnbacherrel szemben, és nem érti, mért kérdőjelezi meg azt is, amiben igaza van. Hiszen csak a szerelmet kereste, semmi mást. Egyik beszélgetés végén Birnbacher azt tanácsolja, írja le életének történetét. Rakovszky újra írja V. S. önéletrajzát, amit a börtönben írt. Vajon mennyiben követi az eredetit? Nem, tudhatjuk mennyire fiktív, amit olvasunk. Bizonyos pontokon mintha megcáfolná V. S. valós élettörténetének egyes pontjait. Kétségbe vonja például a párbajt, holott a valós élettörténetben több párbajt emlegetnek. Ez az egységes, közel kétszáz oldalas szöveg teszi ki a regény nagy részét.

    A vádakat nem tudják rábizonyítani, kiengedik a börtönből. Ennél a pontnál akár vége is lehetne a történetnek. De Rakovszky tovább folytatja a naplójegyzetekből álló regényt. Felesége – akihez a naplófeljegyzések szólnak - hajószerencsétlenségben életét veszti. V. S. bánatában öngyilkosságot kísérel meg. Egy érdekes véletlen folytán halált okozó méreg helyett közönséges drogot kap.

    Az utolsó bejegyzés már 1901-ből származik. Kávéügynökként dolgozik Svájcban. A délutánokat sakkozással tölti. A könyv utolsó mondata is erre utal: „legutóbb én játsztam a sötéttel, annak rendje és módja szerint el is veszítettem a partit, de ma…ma én leszek a világos!” Az ezután következő vers más irányba tereli a történet végét.
    A regény legnagyobb erénye a tökéletes stílus. Mintha tényleg egy akkor írt szöveget olvasnánk. Ezt néhány szó korabeli helyesírása is csak erősíti. Igazi stílusbravúr, amiért már megérte elolvasni ezt a könyvet.

Forrás: Sensemagazin