(kiadvány: Imágó)

Ludmilla Ulickaja új regénye, az Imágó a Sztálin halála és a gorbacsovi peresztrojka időszaka közötti évtizedek mozaikszerű ábrázolása három barát és három barátnő újra és újra összetalálkozó és szétváló, illetve más emberekkel is találkozó és általuk befolyásolt sorsán keresztül. Bölcs humor jellemzi az új regényt, ami a szerző eddigi írói pályája csúcsa is egyben.

Az Ulickaja által kirakott hihetetlenül színes mozaikból kibontakozik egy korszak, amiről ma már talán nem is egy generáció nem rendelkezik közvetlen tapasztalatokkal - szerencsére, és ez, reméljük, így is marad. Történelemkönyv arról, hogy semmi sem fekete és fehér, hanem számos köztes árnyalat is létezik, a szörnyűség is relatív, sőt meg is szokható, az emberség pedig a legnehezebb helyzetekben is megőrizhető. A történet olvasása közben megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy minden mindennel összefügg, és az is kiderül, hogy még egy olyan hatalmas országban, mint az egykori Szovjetunió, két ember között biztosan megtaláljuk a kapcsolatot legfeljebb két másik ember közbeiktatásával.

Hőseinek nagy része – ahogy nyilván egykor ő maga is - ebben e nehéz korszakban, ahogy azt az írónő fogalmazza, "nem szovjetellenes, hanem szovjeten kívüli" életet él. Ezért a rendszer néha megbünteti, néha emigrációba engedi-kényszeríti őket. De kellő távolságtartással és emberi tartással minden túlélhető, és az ember minden nehéz korszak után folytathatja az életét úgy, hogy továbbra is bele tud nézni a tükörbe, ha a nehéz időkben is megőrizte erkölcsi értékeit. A nehéz időkben pedig a padláson, egy eldugott dobozban tartanak, őriznek olyan régimódi dolgokat, mint a kézcsók, a hölgyem/uram megszólítás és az ódon karácsonyfadíszek.

Az embert beszippantja és nem ereszti ez a regény. Elképesztő humoros bölcsességgel tekint vissza a korszakra, amelyben fiatal(abb) volt, és amelyet szereplői egy részéhez hasonlóan ellenzéki és kisebbségi helyzetből élt át. Letehetetlen, ami kicsit nehéz, mert a nagyalakú és keménykötésű kiadás miatt egy számmal nagyobb táska kell hozzá (kár, hogy nincs e-könyv változata).

Alkalmam volt meghallgatni a megjelenéshez kötődő beszélgetést Ulickajával, ráadásul tolmácsgép nélkül, mégis megértve azt. Ludmilla Ulickaja elvarázsolt és magával ragadott. Tudatosan vártam az olvasással annyit, hogy már ne legyek erősen a hatása alatt, ami azonban azonnal visszatért, ahogy belekezdtem a regénybe. Olvasás közben pedig nem volt nehéz megtalálni saját családom életéből azokat a figurákat, akik egyik vagy másik szereplő helyére behelyettesíthetőek, még akkor is, ha az érintett évtizedek egy részében nálunk sokkal könnyebb volt az élet minden szempontból. Azt is sejti az ember, hogy a hithű, a rendszert kiszolgáló illetve az ellenzéki figurák közül ki milyen álláspontot foglalhat (vagy foglalhatna el, ha élne) a mai poszt-szocialista valóságban.

A regény címe a lepkék átalakulási állapotára utal. Az imágó a csodás, színes lepke lehetősége, de nem biztosan megelőző állapota, hiszen nem minden lárvából lesz pillangó. A regény elején a három főszereplő fiú sorsát már igen korán meghatározó irodalomtanár gondolkodik el ezen és fejti ki az irodalomtörténet talán legszebb allegorikus leírásában a kamaszkor lényegét. A regényből pedig kiderül, milyen is a sorsa egy lepkének, mi történik, ha túl közel repül a fényhez, de azt is, mi történik azokkal, akik anélkül válnak ivarérett felnőtt egyeddé, hogy szárnyaikat kibontanák, mondhatnánk úgy is, az ivarérett hernyókkal. A cím és az általa képviselt fogalomrendszer természetesen előhozza az olvasóban Kafka Átváltozásának történetét is, akiről tudjuk, jelentős hatása volt művészetére kora orosz irodalma, különösen Dosztojevszkij.

Az Imágóban felvonul az elmúlt két évszázad orosz irodalma, köztük a szovjet időszak tiltott, az aczéli „3T” szovjet megfelelőjének híján csak szamizdatban terjedő művészei. Nem meglepő, hogy a regény hőseinek egy része az irodalom mellett szorosan kötődik a természettudományokhoz is, hiszen a szerző maga is tudós, genetikus. Vele egykorú hőseinek sorsát genetikusi érdeklődéssel is szemléli, tudatosan mutatja be, nem mindegy, hogy valaki mit hoz otthonról, az alapvetően befolyásolja életét, igaz, van, hogy csak hosszútávon. Az irodalomban és a tudományban való jártassága mellett elismeréssel olvashatjuk Ulickaja mély és értő zeneelméleti, zenetörténeti tudását és tapasztalhatjuk a zenével való bensőséges kapcsolatát is. A zenei strukturalizmus felé forduló Szanya sorsát ugyanis enélkül nem lehetne hitelesen ábrázolni.

Az Imágó hatalmas tablón mutatja be egy korszak orosz valóságát, rengeteg mellékszereplővel, akiknek a rövidebb-hosszabb jelenései főhőseink sorsának színpadán mind jelentősen befolyásolják a történetet. Sokszor a mellékszál, a soron következő mozaikkő csak lassan illeszkedik be a nagy képbe, de minden alkalommal sokat ad hozzá.

A mai magyar olvasó számára szokatlan lehet és, tudom, nehezíti a szálak kézben tartását az orosz nevek háromfélesége, a kereszt-, vezeték- és apai nevek, sőt még ehhez a becenevek használata. De higgye el, kedves olvasó, megéri az odafigyelést.

Az Imágó nagyszerű mű, és abban az értelemben is „nagy orosz regény”, ahogy Amerikában a nagy amerikai regény fogalmát használják, amely egy adott korszak teljes társadalmának feltérképezése. Ludmilla Ulickaja egy hatalmas ország igen nehéz korszakáról írta ezt a művet, ami talán azért is lehet ennyire élő, mert már megvan hozzá a kellő történelmi távlat. A távlat, ami ahhoz kell, hogy már ne csak az egyes mozaikkockákat vagy képrészleteket lássuk, hanem az egész, hatalmas kompozíciót.

 

Forrás: Szerep Művészeti Portál