Milyen olvasnivalót vitt magával Kertész Imre a madeirai nyaralásra? Ez is  kiderült Kertész Imre Mentés másként című könyvének (Magvető Kiadó) bemutatóján, ahol Szegő János szerkesztő beszélgetett Sándor Ivánnal, Selyem Zsuzsával és Dávidházi Péterrel 2011. október 18-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A szövegből – miután megjegyzi, hogy életében nem izgult még ennyire felolvasáson ‒ Bartis Attila olvas fel részleteket. A naplóbejegyzések 2001-ből valók; enyhe derültség a közönség soraiban, amikor Bartis ahhoz a mondathoz ér, hogy „ha nem kapok Nobel-díjat, az ugyanolyan képtelenség, mintha Nobel-díjat kaptam volna” – amit egy évvel később valóban megkap, mondja Szegő János, és elnézést kér, ha esetleg lelőtte volna a poént.

Elsőként műfaji kérdésekről esik szó; a moderátor-szerkesztő arról faggatja a meghívottakat, hogyan olvasták Kertész szövegét. Sándor Iván, aki személyesen is ismeri a szerzőt, teljesen másképp olvasta Kertész naplóját, mint Thomas Mannét vagy Máraiét: nem az esetlegesen lelepleződő magánéleti titkokra koncentrált, hanem arra, hogy az író modalitásában a szöveg mennyire koherens együttes. Dávidházi Péter kiemeli a könyv – és a szerző – azon erényét, hogy kíméletlenül őszinte önmagával szemben; míg nálunk egy strici úgy írja meg az önéletrajzát, mintha valójában „a ma született bárány és Terézanya keveréke lenne”, addig Kertész egy pillanatig sem esik az „önfényezés” csapdájába. Selyem Zsuzsa erre megjegyzi, hogy Kertész már a Gályanaplóban sem kímélte önmagát, holott „látványosan volt mit kibírnia”. A vendégek mind a korábbi biografikus műhöz, a Gályanaplóhoz mérik-hasonlítják a szöveget; a továbbiakban a két szöveg kapcsolódási pontjait, hasonlóságait és a közöttük levő különbségeket térképezik föl. Az belső emigráció, a Mentés másként külső emigráció során íródott; más-más korszakot fednek le, mind társadalmilag, mind politikailag. Sándor Iván szerint nemcsak a korszak, hanem a személyes sors megváltozása miatt is élesen elkülöníthető a Mentés másként a Gályanaplótól. A társadalmi változások, a közbeszéd mint a Mentés másként visszatérő témája kapcsán Selyem Zsuzsa méltatja, hogy a 2001 és 2003 között leírtak 2011-ben is éppolyan elevenek és érvényesek, mint ma – azaz nincs itt az ideje, hogy behúzzuk az evezőket, mondja Selyem Zsuzsa a Gályanapló egyik fejezetcímére utalva. A kritika, a bírálat Kertésznél azonban mindig kellő felelősséggel, öniróniával, humorral párosul, még ha a humor szó elég furcsa is olyan embernél, aki Kafka-életrajzot és Sebaldot visz magával a madeirai nyaralásra olvasnivalónak.

Nagy Márta írása itt folytatódik.