Azt hiszem, közel járok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy a magyar olvasónak az izlandi hiedelemvilág-ismerete nem az erős oldala. Izland – valahol messze északon, egy sziget, amely jelenleg bekapcsolódva a világ vérkeringésébe, leszálló és felszálló repülőgépek korában, tengerjáró hajók korában már nincs messze. No, és persze a globalizáció korában – hacsak az izlandi bankcsődre gondolunk … Szóval nincs messze.

De azért még mindig távolság az átlag magyarnak – s ezért azt ajánlom, hogy ennek a könyvnek az olvasását a fordító utószavával és a szómagyarázatokkal kell kezdeni. Négy oldal – gyorsan el lehet olvasni, aztán jöhet a többi, amely száztizenöt lehet. Az egész könyv vékonyka.

A könyv a maga területén - amely alatt a skandináv irodalmat értem – igen szép elismerést kapott, 2005-ben elnyerte Északi Tanács Irodalmi Díját. Ez egy évente kiosztott elismerés, amelyet valamelyik skandináv nyelven írott irodalmi műnek ítélnek oda.

De hát miről is szól? Két szálon fut a történet. Az egyikben a falusi tiszteletes napokon keresztül követ egy rókát, amelyet végül megöl, ő maga pedig rókává változik. Ennek a történetnek az alapja egy izlandi hiedelem, amely szerint a macskaróka (leegyszerűsítve: a házimacska és róka kereszteződéséből született egyed) igen veszélyes állat, amely megátkozhat embereket, közvetetten halálukat okozhatja. A másik szálon egy Dániából európai műveltséget magával hozó férfi és egy Down-kóros nő kapcsolata bontakozik ki. Amennyire fantasztikus elem a pap átváltozása, annyira realisztikus az izlandi mindennapi élet apró képekben való ábrázolása. Ennek ellenére a könyv végén a két történet összeér, a realitás talajára helyeződik a pap eltűnése is – s az átváltozását pedig büntetésnek értelmezhetjük a mitológia nyelvére fordítva.

Miközben a XIX. századi európai nyomor képe bontakozik ki a könyv lapjain, a férfi, Fridrik ezt írja Dániába barátjának a történetet lezáró levelében:

„Mallarmé olyan hatással van rám, mint a szem tükrében visszaverődő virágzó zelnicebokor, mint illatozó zsebkendő, vagy a lassú patakban fürdőzőnek vállára telepedő szitakötő.”

Honnan veszi a hasonlatokat? Izlandról, s ez a kép is Izland, s a rókavadász kegyetlen hideget és kietlenséget árasztó képe is.

A könyv négy fejezete időben nem egymást követő történet (2,1,3,4) – illetve egy fejezeten belül is van visszaugrás az időben – ami önállóbba teszi a fejezeteket, de a végén egésszé formálódik a történet. Stílusa egyszerű, tömör - nincs hosszú magyarázkodás, elmélkedés. Érthető. Nekünk is, kontinentális európaiaknak – mert Izland is Európa volt és ma is az (de azért először olvasd el azt az utolsó négy oldalt).

Forrás: cseppek.hu