 Ede a levesben
Nálam jobb alanyt keresve sem lehet találni egy ilyesfajta könyv elolvasásához. Van benne gasztro-, van benne történelem, vannak benne ízek és illatok, egyszóval: lelke van a kötetnek. Megszállottan keresem a gasztronómiai témájú könyveket. Nem azért, mert pár éve ez trendi, hanem azért, mert valóban érdekel. Sőt, már akkor is érdekelt, amikor nem volt még boldog-boldogtalannak szakácskönyve, gasztroblogja, a tévében főzőműsora, akkor is ezeket a könyveket gyűjtöttem, amikor az emberek egyszerűen csak főztek és szerettek enni, nem pedig beszéltek róla, ha kell, ha nem. Nem mintha bajom lenne ezzel a vonallal, legalább (végre!) hiánypótló munkákat is kiadnak. Ilyen az Ede a levesben is. Benne van minden, amit a történeti magyar konyháról tudni érdemes egy, a téma iránt érdeklődőnek, aki kutatónak nem menne el sohasem, de izgalommal tölti el, ha megtudja: az első fennmaradt magyar vendéglői étlap bizony egy nyíregyházi fogadóból származik. Nem is beszélve a receptekről, amiket a gyomorbajosok is megpróbálnak majd rekonstruálni. No, itt persze nem a teknősbéka megölésére gondoltam. Egyben van a könyv, ahogy azt mondani szokás (pestiesen?). Okos történetek, irodalmi utalások és összefüggések, történelmi adatok, adomák, fotók és tányércsörömpölések, füst és levesillat, velő és pacal, paprika és dobostorta. Hagyjuk a reformkonyhát, csak egyszer, csak egy kicsit! Van új a nap alatt a magyar gasztronómiában is, ha odafigyelünk, megtaláljuk. Hiszen Mikszáth is megmondta: elkorcsosult a magyarok gyomra egy-két generáció alatt, nem bírja a rendes kosztot már, ráadásul mindenki olyan külföldi izéket eszik, amitől egy óra alatt újra megéhezik. Egyszer-egyszer akár ki is próbálhatjuk, talán igaza van. Vagy legalább olvassunk róla. Érdemes. Forrás: vikiolvas 2011-11-21 12:05:13
|
 |
|
