Ennek kockázata is van persze, hiszen egyetlen életmű sem hibátlan, és eleve nincs esély arra, hogy távol tartsuk a kevésbé lényegest a lényegtől. De Kemény István mindig is szeretett kockáztatni, és ezúttal is neki volt igaza.

 

Ötven éve született az Állástalan táncosnő című versgyűjtemény szerzője, ami egy adat. A szerzőt körbesírták, körbeünnepelték, és megjelent maga a korpusz, amely jórészt a halottak jutalma, illetve azoké, akik oly’ sokat éltek már, hogy annak nézheted őket, aminek akarod: apónak, kamasznak, náci tisztnek, ENSZ-nagykövetnek, bárminek.

 

Most a mindenen van a hangsúly, és nem a lényegen. Mit is mondhatnánk, induljunk el mi is egy felfedezőútra Mindenország Lényeg fővárosába!

 

Vajon odaérünk-e? Szinte biztos, hogy nem téveszthetjük el az utat, a költő maga jelölte ki. Csak végig kell menni a dátumokon, melyeket a versekhez igazított, hogy a saját időnkké tegyük.

Az Állástalan táncosnő borítóján olvasható: minden 1980 és 2006 közt írt Kemény-vers megtalálható benne. A Vérképlet című 1982-ben megjelent antológiában még öt olyan, önálló kötetben nem publikált vers (Nem mozogva, Itt végre semmi, Hazamenet, Nyári kert, A klasszikus módszer) van, melyek nincsenek a 2011-es gyűjteményben. Ezek szerint az „elveszett versek” még a hetvenes évek végén születtek.

 

A könyv egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy reflektál-e a korábban elmormolt kritikákra, azaz a szerző kijavította-e „megoldatlannak" vélt sorait. Nos, Kemény István nem változtatta meg a „problémás” verseket, verssorokat.

 

Persze, Kemény nyelvteremtő gesztusai olyan erőteljesek, hogy a kevésbé exponált képei is különös élességet kapnak, ha megfelelő módon hívjuk elő őket. Az angyal a részletekben rejlik, hiszen még a kevésbé fontos versekben is olyan erős sorok vannak, mint egy lórúgás.

Aztán kártyázni kezdtünk a versekkel. A könyv lapjai közé sárga ún. post-it lapokat ragasztottunk, a fontos verseket jelölve meg ezzel. Több jó verset találtunk, mint a magyar kártya lapjai (32 db), majd annál is többet, mint a francia kártya lapjai (52 db), és ez megnyugtató. Aztán 52-nél meghúztuk a határt, kiszállva ebből a licit-játékból. Ide-oda rakosgattuk a ragasztófelülettel ellátott „cinkelt lapokat”, gyorsan kiejtve azokat a kártyákat, melyek nem tartoznak az életmű fontos darabjai közé. De aztán ezekről is másképp gondolkodtunk: a cél a válogatás, a saját kártyajáték megalkotása, mellyel úgy bűvészkedünk, ahogy akarunk, nem csapjuk be vele magunkat és a győzelem is a miénk. A kártyapartnerünk természetesen a szerző. Játszunk méreggel, forradalommal, kártyával.

 

Sok mindenről fogunk még beszélni az Állástalan táncosnő kapcsán. Hogy vajon tényleg elsősorban Adyhoz van-e köze Keménynek, vagy esetleg kapunk más ajánlatot is? Mondjuk újra Füst Milánt, vagy esetleg Pilinszkyt dobja ki a következő osztás?

 

Valóban a Néma H, és a Hideg a két legfontosabb könyv? Esetlegesek-e a kötetekben szereplő számok (hétezer zsoldos, negyvenhat éves vackok, stb.), vagy van jelentőségük? Ha a költészet vérre megy (Valami a vérről), akkor muszáj-e megokolnunk ezeket a számokat, vagy tetszőlegesen elvehetünk néhányat vagy éppen hozzáadhatunk?

 

Megvan az ötven kártyalap, melyekből jósolni is lehet, de főleg győzni. Miért nem folytatta a szerző a Koboldkórus délelőtti dala radikalizmusát? Ha a versek vérre mennek (arra mennek), akkor ott van bennük a titok is, mert a titok nem slendrián.

 

Valószínű, hogy ha nem jelenik meg 1998-ban a Palatinusnál az a gyalázatosan csúnya, és még gyalázatosabban agyonhallgatott Valami a vérről című, válogatott verseskönyv, akkor az Állástalan táncosnő lett volna a best of.

 

Remek dolog, hogy megjelentek az önálló kötetben nem szereplő „zsengék” is, már csak azért is, mert vannak közöttük első osztályú szövegek is. Ilyen például az 1988-ban, a Kapuban publikált Kristálytiszta történet című írás, mely akkor még úgy tűnt, hogy Az ellenség művészete című regényben kap helyet, aztán kimaradt a Témák a rokokó-filmből is, melyben jórészt Az ellenség művészete idején írt, de a regényből kimaradt prózadarabok kaptak helyet.

 

És hogy eljutottunk-e Mindenországban bolyongva Lényeg fővárosba? Igen, és már látjuk is, hogy Lényeg fővárosnak ötvenkét kerülete van, messziről jól látszik, hogy ezek a kerületek kártyalap formájúak, szabályos az elrendezésük, és mi rendezhetjük át úgy, ahogy akarjuk. És mi itt jól érezzük magunkat.