Cormac McCarthy, a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobbra tartott alakja opus magnumában, a Véres délkörökben porig rombolta a western-hősök mítoszát, az amerikai identitás egyik bástyáját azzal, hogy olyannak ábrázolta a határvidék skalpvadászait, amilyenek azok vélhetően valójában voltak: a lovagiasság árnya és mindenféle pátosz nélküli, kegyetlen gyilkológépeknek, akik, miután csecsemőstül-öregasszonyostul megsemmisítettek egy indiántábort – korra és nemre tekintet nélkül becstelenítve meg a haldoklókat vagy halottakat –, a jutalmul kapott pénzt hordónyi italra és kurvákra költik. McCarthy a szemléletformáló mű után jó néhány évvel – meglepő módon – a lehető legegyszerűbb klisékből rakott össze egy westernt, a Vad lovakat – amelyet, ha nem boncolgatná benne a szerző szokásához híven az élet nagy kérdéseit, méltán ítélhetnénk feledésre; mint ahogy az majdnem meg is történt, amikor a regényt még az Ulpius adta ki, tizenegy évvel ezelőtt, az olvasók és a szakma teljes érdektelensége mellett.

 A Magvető – és a Nem vénnek való vidékből készült Oscar-díjas film – azóta megismertette az írót a magyar közönséggel, s az életmű-kiadás most elérkezett a Határvidék-trilógiának nevezett regényciklus első darabjáig; a kiadó pedig helyreállította a fordítást, hogy az visszaadja a McCarthyra jellemző szikár, mellérendelésekben gazdag, vesszőket viszont egyáltalán nem használó nyelvezetét. A Vad lovak John Grady Cole története, egy texasi kamaszé, aki megunja az amerikai vegetálást – a farm tönkre készül menni, az apa külön él, a nagyapa meghalt, az anya csak a színháznak és a férfiaknak él –, s valami igazit keresve barátjával lóháton Mexikóba szökik. Ott aztán egy haciendán kezd dolgozni, lovakat tör be, napkelte előtt kel és késő estig keményen dolgozik. A sztori olyan egyszerű, mintha az Ikeában való megvásárlás után a rajzos összeszerelési útmutató alapján készült volna el: előbb egy Blevins nevű kissrác szegődik melléjük, aki úgy bánik a fegyverrel, hogy a feldobott pénztárcát röptében lövi keresztül, s aki visszalopja saját elveszett lovát, ezzel bajba sodorva mindhárom amerikait – ez az alapkonfliktus, amely, ahogy az kell, később bukkan fel újra. Aztán ott a permanens probléma, miszerint John Grady – aki természetesen az egész hacienda legügyesebb munkása – beleszeret a főnök gyönyörű lányába, s a hold fényétől megvilágított tóban, ahol a lány éjfekete haja szétterül a víztükrön, egymáséi lesznek (ez nem rosszmájú túlzás, hanem zanzásított idézet a regényből), ám a kasztokra fittyet hányó viszonyt a helyiek törvénye tiltja. Körítésként pedig előjön a kegyetlen börtönvilág, az igazi, mély férfibarátság, a lovas üldözés, a vadnyugati lövöldözés – nincs ezen mit szépíteni, ez a sztori bármelyik kereskedelmi tévé éjszakai műsorán felbukkanhatna változtatás nélkül.

Ráadásul a Véres délkörök szó szerint pokoli világa, a Nem vénnek való vidék szenvtelen öldöklése, Az út posztapokaliptikus vesztőhely-vidéke, s a McCarthy által többször leírt, irgalom és magasztos eszmék nélkül maradt világ után egyszerűen nem lehet elfogadni, hogy ugyanezen író másik regényhősének az a legeslegnagyobb baja, hogy egy nő szakított vele. Tetszik vagy sem, a korábban megismert regények befolyásolják az új mű befogadását, s így még feltűnőbbek az olyan, a tavi szeretkezéshez hasonló giccsek, mint a Vad lovakban mindvégig jelen lévő gondolatszál: a lovak mitizálása, a lovak lelkéről való értekezések („…mert a ló része egy közös lóléleknek. Abból formálódik külön életté és attól lesz halandóvá.”), a ló szinte isteni tisztelete, na meg a világ talán legegyszerűbb metaforája, a vad és a betört lovak közti különbség hangsúlyozása.

Ami többé teszi a művet egy gyenge, tizenkettő-egy-tucat westernnél, az nem is csak McCarthy remek stílusa, fantasztikus láttató ereje, meghökkentően lényeglátó, magával ragadó leírásai, szövegének sodró lendülete, amely miatt a könyv akkor is letehetetlen lenne, ha tökéletesen érdektelen lenne maga a történet – egyszóval a bámulatos profizmus és a páratlan tehetség. Hanem a szerző minden művében jelen lévő filozofikus többlettartalom: a Vad lovakon végigível a gondolat, miszerint mindaz a jó és rossz, ami velünk történik, véletlenek, vagy inkább általunk irányíthatatlan események láncolatának eredménye. Azaz hiába jó az ember, hiába nem tesz rosszat, hiába vigyáz magára, a világban jelen lévő rossz akkor is megtalálja – ahogy John Grady is azért kerül börtönbe, azért keveredik gyilkosságba, azért ölik meg kis híján őt is, mert a sors úgy hozta, hogy pont a „lótolvaj” kissráccal találkozott út közben. Vagy ahogy az egyik szereplő fogalmaz: hogy a préselés előtt álló érmének melyik felére nyomták a fejet, és melyikre az írást.

John Grady az addigra már halott fiú lovát vezetve próbálja felkutatni Blevins rokonait, hogy visszaadja a tulajdonukat, mikor a név alapján egy rádióban prédikáló és távgyógyító tiszteletesbe botlik. A névrokont a világ minden tájáról hallgatják, és a rádióra téve a kezüket várják a gyógyulást, sorsuk jobbra fordulását. Ők azok, akik nem tudják elfogadni, amit John Grady addigra már igen: hogy ez a sorsszerű valami, a világ rossza nem bennünk áramlik, hanem ellenkezőleg, rajtunk kívül, s hiába teszünk akármit, akkor és úgy talál ránk, ahogy és amikor nem vártuk volna.

Szerző: Kovács Bálint

Forrás: Kultura.hu