Erdős Virág: Eurüdiké.
Magvető Kiadó, Budapest, 2007. 128 oldal, 2290 Ft


?? És ő?/ ?  Ő Eurüdiké ? felelte Hádész./ ?  Húha, akkor itt valami tévedés lesz ? kapott a fejéhez Orpheusz, aztán villámgyorsan sarkon fordult, és úgy elszaladt, vissza se nézett.? ? olvasható (némi szépséghibával) Erdős Virág Eurüdiké című kötetének hátsó borítóján. E borítószöveg azt az érdeklődőt is eligazítja valamelyest, aki még semmit sem olvasott a szerzőtől. Aki azonban ismeri legalább az előző kötetet, a 2003-as Másmilyen meséket, az eleve sejti, hogy ezek a szövegek is erőteljesen ?másmilyenek? lesznek.

 Örvendetes esemény ez a kötet, amely a Magvető Novellárium címmel indított új, kortárs novellasorozatában jelent meg. A Magvető könyveinél megszokhattuk, hogy Pintér József többnyire varázslatos címlapokkal rukkol elő ? ám az új sorozat borítóin meglepően vérszegény megoldással csak a szerzők neve és a cím, valamint a címlap alján és tetején egy-egy derékban félbevágott M-betű látható. Bevallom, én a borítók merész színpárosításaitól is idegenkedem egy kissé, ám a hívogatóan piros-kék Eurüdiké szerencsés kivétel.

Erdős Virág eredendően többműfajú író. Eddigi elegyes műfajú köteteiben versek, prózaversek és kisprózák váltakoztak. Az elmúlt három évben kitűnő drámákat is publikált: A merénylet (2005), Bliblia ( 2005), Mara halála (2006), Madarak (2007).

Az eddigi négy kötetet ?egybeolvasva? stílusa egységesnek hatóan karakteres: például az a képzete támadhat az embernek, hogy könnyű lenne róla paródiát írni; ám jól nyomon követhető a szerző folyamatos formai-stiláris útkeresése is. Ez a szakadatlan megújulási kényszer azért indokolt, mert az efféle erős tehetség esetében fennállhat az a veszély, hogy önmaga epigonjává válik. Az új könyvet elolvasva meggyőződhetünk arról, hogy a szerző sikeresen vívta meg saját permanens poétikai forradalmát.

Az egységes hatású, több év terméséből válogatott kötet húsz plusz egy írást tartalmaz. A szerző persze itt sem tudja magát megtagadni. A legutolsó, kurzívval szedett írás, az Eurüdiké című éppenséggel egy személyes ihletettségű vers. A hátsó borító idézete pedig  az első novella végének zárópoénja. Így két Eurüdiké-átirat foglalja keretbe a többit. A példásan komponált kötetbe bibliai történetek parafrázisai mellett olyan írások kerültek, amelyekben valamilyen ?csodás? elem is található.

Ha formai szempontból vesszük szemügyre az egyes szövegeket, tapasztalhatjuk, hogy az írások ?több húron pendülnek?.  Bár van néhány klasszikus felépítésű novella is, de a legtöbb, ha nem is terjedelmében, de bizonyos formai megoldásaiban az örkényi egyperces novellákat idézi.

A kötet-egész hangütésére továbbra is jellemző a megalázottak és megszomorítottak iránti szolidaritás, amely azonban swifti szarkazmussal párosul. Például a járdára fagyott, deklasszálódott Mikulás ironikus tanmeséjében: ?De legalább szép élete volt! Beutazta a fél világot, még Botykapeterdre is eljutott, pedig oda a nagy hó miatt május óta már a busz se nagyon jár ki.? (Télapó) Ám a könyv talán még fokozottabban szól a hiányról, a kétségbeesésről, a kirekesztettségről, az idegenségről, a reménytelenségről, a káoszról, mint az eddigiek. Komorabb, kiábrándultabb, hidegebb az írások világképe: az emberi faj, mint olyan már pusztán fogyasztóvá vagy humán erőforrássá degradálódott (Alien), az élők már csak ?árnyak? ( És ő?). Az Absolut Christmas című novellában a három királyok mintha egyszerre lennének kisiskolások és besúgó felnőttek, miközben a kisjézuska megmutatja nekik a konzum-giccs karácsonyi ajándékait, ?sebfestő készletével? egyetemben.
Nem hiányoznak a kötetből azok a művek sem, amelyek női szerephez tartozó megfelelési kényszerekről szólnak. Az egyik mai kórházi közegbe helyezett történetben az állapotos asszonyka, Mária, József felesége egy kiskutyát szül. (Mária)

Ugyanakkor a kötetnek Márai Sándor Naplójából idézett pikírt mottója van: ?A lányok hülyék?. Bár az idézet visszakereshető, a mondat eredeti kontextusából kiragadva blaszfémikussá válik. Így ez a kötetnyitó fricska a nőirodalom kreclijébe való automatikus beszuszakolást lehetetleníti el.

Az Eurüdiké-kötet értelmezhető úgy is, mint amely alternatív alvilágokat mutat be. Az alvilág az elmegyógyintézet ( És ő?) vagy az emberhez méltatlan lét metaforájává válik (Menyasszony, Télapó). A Május című novellában pedig egy különös, születés előtti elosztóközpontról van szó, ahol a gyerekeket nem lehet eltántorítni saját, leendő szörnyű sorsuktól. A sorsunk determinisztikus mivolta az alapkérdése a Hahó! című írásnak is, amely mintha egy nyaralni készülő, kétgyerekes fiatal nő őrangyalainak párbeszéde lenne ? akik előre tudják, hogy mi történik majd klienseikkel, de nem tudják megakadályozni azt: ?Szegény, kicsi bucikák! Pedig mennyit várták ezt a borzalmas napot! A szöszi már egy hete csattog azzal a szörnyű békauszonnyal fel-alá!? Ám felmerül az az értelmezési lehetőség is, hogy kaján demiurgoszok ők, akik közvetve még asszisztálnak is a szörnyű véghez.
Erdős Virágnál a dialógusos művek alkalmazása új formai fejlemény. A párbeszédek, mini-hangjátékszerű opuszok a Karinthy-féle kétszereplős jelenetek hagyományáig nyúlnak vissza. A beszélgetős rádióműsorok megszállott betelefonálóinak figurájára kopírozza a szerző a József-történetből ismert, apokaliptikus álmait mesélő Fáraót; egy másik telefonáló hölgy pedig nem más, mint Emese, akinek az ősmagyarok totemállatával, a turullal volt viszonya, akit ráadásul a műsorvezetőben vél felismerni (Halló!). Számomra a kötetben a legmegrendítőbb a szintén párbeszédes formában írt Anya! című szöveg, melyben a halálra készülő, azt elodázni próbáló, infantilizálódott anyát felnőtt gyereke ?altatja? a halálba.
Olykor egyes düh és indulat vezérelte írásokat egy paraszthajszál választja el a publicisztikától, mégis, úgy érzem, jogosan kerültek a kötetbe. Így a Budapest hívószóra írt ?téma és variációk? típusú Bedekker: ?Budapestet időnként vérözön és/vagy lángtenger borítja el, ilyenkor érdemesebb valamely dél-kaliforniai üdülőparadicsomot felkeresni?. Hogy mennyire a szerző ?vérében van? a variációs ismétlés, mint alapforma, azt pedig Szilágyi Lenke zseniális fotójához kreált remek képaláírás-variációi is bizonyítják.(Hopp, te Zsiga!) Ezek eredetileg a Beszélő felkérésére íródtak, ám meggyőződhetünk róla, hogy hamisítatlan Erdős-művek születtek. A fényképen valami hatalmas, üres háttér előtt egy ugró férfi kalimpáló lába látszik csupán. Erdős Virágnak a megváltó-mítoszokhoz és történelemhez való abszurd-groteszk viszonya tükröződik e húsz darab képaláírás-miniatűrben is: Dugovics Titusztól a Jézus Krisztus-hasonmásversenyen át egészen Horthy kiugrási kísérletéig?
A Kedves Április című novellában a történelem fordulatainak kiszolgáltatott egyén sorsát úgy próbálja ábrázolni, hogy közben az idő ?sűrítésével? kísérletezik: ?mi meg csak álltunk ott az egyszem hatósági végzéssel a tulajdonunkban, pluszba még a hátunkra is kitűztek egy cédulát, hogy hülye, meg hogy burzsoá.?

A kötet másik kimagasló darabja az Egyke című rejtélyes írás:?Tömeggyűlésre voltunk hivatalosak, Édesapám, Édesnővérem, meg én. Aznap újra március volt, enyhe szél, de napsütés, és mi boldogok voltunk, hogy győzött a forradalom, és lehetett immáron szabadon, kibontott hajjal és kigombolt kardigánban az úttest közepén szaladgálni.? (Ha valaki azt hinné, hogy a novella a tavaly őszi eseményekre reflektál ironikus-mitikus formában, az téved. Az eredeti megjelenés: 2003. dec. 3.)

Mint a példákból is érzékelhető, a kötet az előzőeknél tágabb történelmi perspektívákat ölel fel ? a családi mikro-poklokat szélesebb összefüggések keretébe helyezi, miközben a groteszk fantasztikum eszközével hívja fel a figyelmet a fejekben lévő zűrzavarra.