Ha egy szóval kéne jellemezni Fehér Béla legújabb regényét, azt mondanánk rá, hogy furcsa. Furcsa, mert a régi nyelvezet használatától kicsit érthetetlen, mégis érdekes és szórakoztató olvasmány.

Egy öt napos utazás történetét írja le a Kossuthkifli, amelyről nehéz eldönteni, hogy pontosan mivel is van dolgunk: egy groteszk tündérmesei elemekkel átszőtt krimivel, vagy a történelmet kiparodizáló, könnyű esti olvasmánnyal? Bár az is lehet, hogy mindkettővel egyszerre.

A mese 1849 májusába repít minket vissza, Pozsonyba. Kossuth Lajos épp Debrecenből kormányozza az országot, és vezeti a Habsburgok elleni felkelést. Görgei közben Budát ostromolja. A hadiállapotok hatására pedig mindenki felettébb gyanakvó. Besúgóhálózat szövi be az országot, és minden katona hazaárulást lát – még a legapróbb dolgokban is. Így történhetett, hogy egy „ferslógnyi beuglit” titkos kémüzenetnek vélt egy szerelmetes őrnagy, és kezdetét vette az utazás Debrecenbe, ami kalamajkák hosszú sorát indította el.

Fehér Béla regénye több szempontból is érdekes. Egyrészt a nyelvezete miatt: az elején furcsa, hogy állandóan olyan szavakba ütközünk, amelyeknek inkább csak sejtjük, nem minthogy értenénk a jelentését. Az örményes arc, a tiszti borjú, a bagázsi, az attakírozá,s valamint a gusztíroz kifejezések igencsak ráncossá teszik az ember homlokát az első húsz oldal olvasása közben. Azonban miután megszoktuk a szemünknek, fülünknek idegen szavakat, már kifejezetten tetszetősnek találhatjuk ezt a régies, ízes beszédet.

A tündérmesékből átvett elemek pedig igazán pillekönnyűvé varázsolják a regényt. A halott emberből kiszálló, leginkább rovarra emlékeztető lélek pontos leírása, a szellemek jelenléte, az elvarázsolt emberek és állatok egy igazán groteszk világba repítenek el minket. Az irodalmi utalások, például Petőfi Sándor János vitézének, vagy épp a Grimm testvérek vasorrú banyájának megjelenése a könyvben, igazán szórakoztatóak.

De mielőtt még túldicsérném a regényt, kénytelen vagyok megemlíteni a hibáit is. Az olvasónak könnyen az az érzése támadhat, hogy Fehér Béla sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a nyelvezet és a tündérvilág kialakítására, mint magára a történetre. A legnagyobb gond, hogy a könyv végére valószínűleg már ő maga is belefáradt a különleges szavak és mondatok kitalálásába, ezért kapkodva vetett véget a mesének. Elolvassuk az utolsó oldalt, és leginkább csalódottan tesszük le a könyvet, mert nem ezt vártuk. A számtalan csoda után valami nagyszabású befejezésre számítana az ember, de ehelyett kap egy összecsapott, „csak legyen már valahogy vége” hangulatú lezáró fejezetet. Igazából nem derül ki semmi, rengeteg kérdés marad megválaszolatlanul.

A hibák és az erények nagyjából egyenlő arányban jellemzik a Kossuthkiflit, így leginkább csak azoknak ajánljuk ezt a regényt, akik élvezettel merülnek el a múltat idéző ízes szövegvilágban, és nem várnak túl sokat a történettől.

Fehér Béla könyve a Magvető könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Forrás: Kultography magazine (2012-03-02)