A Fehér-regények olvasója már a második oldalon hangosan röhög. Nagyon ritka, hogy az egyszeri olvasó beleszeret egy íróba. Érdekes, hogy bár kevesen ismerik Fehért, ők annyira szeretik, ahogyan csak néhány kitüntetett nevet lehetséges – mint a magyarok közül például Kosztolányit, Tar Sándort vagy épp Örkényt. Igazi ünnep tehát a Kossuthkifli megjelenése az író rajongóinak, annál is inkább, mert Fehér nyolc éve nem jelentkezett friss nagyepikai művel.

Fehér Bélát, úgy tűnik, kezdjük végre felfedezni. Épp ideje volt. Az 1949-es születésű írónk eddig körülbelül egy tucat könyvet írt és jelentetett meg. Ő az a szerző, akinek a helye – mint Kemény István egyik Élet és Irodalomban közölt kritikájában kifejtette – az öt legjobb magyar író közt van. Esterházy Péter pedig így ír róla: „Fehér igazi író, abban az értelemben, hogy nem külső, akár esztétikai, akár etikai megfontolások mozgatják, illetve lehet, hogy azok mozgatják, mit tudom én, de amiben dolgozik, az – szőröstül-bőröstül – a nyelv.”

Fehér eddigi regényeiben elvitt már minket szinte mindenhova az 1960-as évektől (Zöldvendéglő) kezdve a Rákóczi-szabadságharcon keresztül (Törökméz) a rendszerváltás korán át (Alszik a doki Betlehemben) egész a posztapokaliptikus jövőig (Triptichon). A Shakespeare-korabeli Londont vagy a sötét középkort (Lecsó) éppúgy képes szemünk elé varázsolni, mint az 1900-as évek elejének Tusnádfürdőjét (Fültől fülig).

A most megjelent regény ideje 1849 tavasza, a helyszín pedig Magyarország: a dicsőséges tavaszi hadjáratok adják a cselekmény díszleteit. A Kossuthkifli éppolyan hazafias kalandregény, mint amilyen nemzeti identitásunk egyik alapköve, a Kőszívű ember fiai. Úrhölgyek, huszárok élik meg az ostromállapotot, az olvasó elkíséri őket a Pozsonytól Debrecenig ívelő utazásra, amely kalanddal, titokkal, rejtéllyel, veszélyes küldetéssel teli. Igaz, ez a nagyszabású küldetés jelen esetben egy titokzatos sütemény, a „beugli” elszállítását jelenti, amely receptjét egykor egy Pironka nevű mágikus teremtény suttogta egy pozsonyi cukrászmester fülébe. Fehér Béla esze egyébként is folyton az evésen jár: gondoljunk a Lecsó című kisprózagyűjteményére, vagy a Cserna-Szabó Andrással közösen írt gasztronómiai kiskátéra, az Ede a levesben könyvre. A hősei a szabadságharc kellős közepén is folyton recepteket cserélgetnek.

Ez alapján talán már gyanítható, hogy a Kossuthkifliben a szabadságharc és a honszeretet nincs egészen komolyan véve. A történet azonban egy pillanatig sem súlytalan, gyakran egészen hamar elkomorul az elbeszélői hang. Egy Jókai-olvasó számára például az is meglepő lehet, hogy Fehér Béla regényében a lekaszabolt katonák lelkei látható, érzékelhető furcsa kreatúrák képében, gyenge szárnyaikon röppennek ki a halottból, majd halhólyag puhaságú testükkel szerencsétlenül megülnek egy közeli fán.

Akad még bőven mágikus elem a Kossuthkifliben. Összeszámolni is nehéz, a szereplők hány kísértettel, mágikus ládikóval, csodakürttel, varázstollal találkoznak egy olyan világban, ahol jól megférnek egymással a huszárok, pékek, szerzetesek, grófok, temetkezési vállalkozók, magyar parasztok, orosz kémek, öreg szolgálók között a transzcendens, néhol hátborzongató, néhol groteszk tárgyak és események. De még Petrovics poéta, vagyis Petőfi Sándorunk, János vitéz és Ludas Matyi is cameózik egyet-egyet.

A regény hemzseg az olyan karakterektől, akikből egy is elég lenne a sikerhez. Mindjárt itt van a két Swappach: Amadé és apja, Ferdinánd. A fiatalabb egy hirtelen haragú, paranoiás huszárőrnagy és fanatikus Kossuth-hívő, igazi 19. századi Jack Bauer, aki bármikor bárkit lekaszabol, ha az a magyar szabadságharc ikonikus alakját a szájára veszi, vagy, ha a derék őrnagy kémet sejt az illetőben. Beszélgetőtársai hullnak, mint a legyek, elvégre akkor is öl, ha szeretett menyasszonyát, a szépséges Estillát illetik szerinte túl lelkes szavakkal. Ellenben apja, Swappach Ferdinánd tanácsos „tiszteletbeli közvádló”, aki császárhívő, neki „Kossuth körmös sátán”. Ferdinánd jellemét tekintve maga a megtestesült gonosz, egy végletesen gerinctelen és aljas öregember, aki temetkezési vállalkozókból álló besúgó hálózatot működtet, és saját fiát veszi üldözőbe egy gyászhintón, hogy könyörtelen gyilkosa legyen. De ott van a lányát, Estillát mindennél jobban szerető, örökösen apai szeretettől, aggódástól és a megfelelő lábbeli hiányától szenvedő vén cukrászmester, Vödric Demeter. Feltűnik még többek között a szomszédait katonai messzelátóval gukkerező púpos grófnő, Thalvizer Karolina és a postajárat hajtója, az amatőr vadászkürtös Batykó.  

Fehér Béla kiváló, Monthy Pythonékat is megszégyenítő eleven humorral, Jókai-féle könnyed, olvasmányos, varázslatos nyelvezettel megfestett, tavaszias nagyregényét – így március idusán, de nem csak az évszak miatt! – időszerű volna minden magyar honlegénynek és honleánynak elolvasnia. Egy vekni kossuthkifli, esetleg diós vagy mákos beugli mellé bátran ajánlható.

Yakz Corot - 2012. 03. 15.

Forrás: http://kotvefuzve.postr.hu/feher-bela-kossuthkifli